Közülünk való…

Mindig halkszavú. Mindig higgadtan érvel. Mindig ápolt és visszafogottan elegáns. Szemüvege néha tanáros szigorral csillan, de szája még akkor is alig-mosolyra húzódik, amikor nagyon komoly dolgokról beszél. Egész lényéből barátságos nyugalom árad. Szelíd derű. Tartása van.
Nem lehet könnyű ilyennek lenni ebben a kardcsörtető és slamposodó világban, az indulatok viharában.
Mégis, csak ilyennek szabad lennie annak, akinek dolga van. Akinek mondandója van. Aki tenni és hatni akar.
De ő az is, aki háziasszonyi büszkeséggel kínálja remek libasültjét a terített asztal mellett – készített a diétás ízlésre gondolván rakott karfiolt is -, és útravalóul saját kezűleg eltett cseresznyebefőttet csomagol a libazsírral töltött üveg mellé.
Ő az is, aki ellágyuló szeretettel emlegeti asszonylányát, orvosfiát, mutatja családi fotóalbumát és az unokáknak fenntartott kuckót. És ő az, aki alig várja, hogy a heti munka után a kiskertben áshasson-kapálhasson-ültethessen kedvére.
Hoffmann Rózsának sokféle arca van.
Az azonban bizonyos, mindig tudja, hogy mit akar, és kitartó elszántsággal, szelíd következetességgel küzd az általa jónak tartott célok megvalósításáért. Tud értelmes kompromisszumot kötni, ha szükséges, és tud megingathatatlan lenne, ha arra van szükség. Tud dönteni és választani. Hite vezérli. A földi lét folytatásába és a jó ügybe vetett hite.
Beszélgetésünkkor lefegyverző őszinteséggel fogadott bizalmába. Sokszor ismertem magamra szavait hallgatván. Szülői, iskolával, neveléssel kapcsolatos gondjaimra éppúgy választ adott, mint hazaféltő aggodalmaimra.
Talán Ön is így lesz ezzel, kedves Olvasó! Talán Ön is e jóleső rácsodálkozással, örömmel ismerkedik majd Hoffmann Rózsával. Szívből kívánom, így legyen! S szívből kívánom azt is, neki pedig legyen ereje és lehetősége végigmenni azon az úton, amelyen szíve és szakmai meggyőződése indította el! Társakkal. Velünk.