Hoffmann Rózsa

Iskola+Erkölcs+Tudás

hoffmannrozsa.hu-h, 2010-12-20 11:25

Ezen az oldalon a Kereszténydemokrata Néppártnak a köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőttképzési rendszer újjáépítésére kidolgozott koncepcióját találja az olvasó. Elsőként az Iskola – Erkölcs – Tudás címmel megjelent tézisgyűjtemény olvasható pdf formátumban. Aztán az ugyanezen címmel rendezett konferenciáról szóló tudósítás és videó, majd a KDNP Oktatási Munkacsoportjának részletes programja és a konferencián elhangzott hozzászólások következnek.

PDF letöltés

Oktatáspolitikai tézisgyűjtemény

+

ISKOLA – ERKÖLCS – TUDÁS

Konferencia (2009. november 7.)

A Kereszténydemokrata Néppártnak nem pusztán az az ambíciója, hogy jó oktatáspolitikát hirdessen, hanem az is, hogy az értékek irányába mozdítsa el a társadalmat – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke az Iskola – erkölcs – tudás címmel rendezett konferencián. „Köszönet illeti a Kereszténydemokrata Néppártot és a Barankovics Alapítványt, hogy nekiláttak az alapok kiásásának, Szerencsére kiváló segítők csatlakoznak a munkához: a polgári erők oktatáspolitikusai mellett számíthatunk a műveltség iránt elkötelezett, hivatásuknak élő, a rossz intézkedések bénító ereje ellenében is dolgozó pedagógusokra. Kívánom, hogy a mai, Iskola – erkölcs – tudás című konferencián és fórumon hasznos, bölcs gondolatokra jussanak!” – írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a tanácskozást üdvözlő levelében.

Semjén Zsolt kijelentette: ahhoz, hogy az oktatáspolitika sikeres legyen, mélyreható változásra van szükség a társadalomban és a kulturális környezetben egyaránt. A politikus szerint ma az oktatásnak a média-lobbi nyomása következtében „morális ellenszélben kell hajóznia”. A kereskedelmi média negatív hatásait részletezve azt mondta: abban versenyeznek, hogy minél aberáltabb és perverzebb dolgokat mutassanak be, amelyek egy idő után vonzó példaként jelennek meg a társadalomban.

„Egy ilyen társadalmi közegben hogy lehet azt mondani egy gyereknek, ne hazudjon, ha a korábbi miniszterelnök önfeledten hazudott egy országnak? Hogy ne emeljen el egy sportszeletet a boltból, miközben a kormány a fél országot ellopta?” – tette fel a kérdést.a KDNP elnöke.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben köszöntötte a tanácskozást. Orbán Viktor üzenetét Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője ismertette a hallgatósággal.

„A világ egybehangzó vélekedése szerint az információ korát éljük. De Vajon hol van, s hol lesz holnap az ember, aki biztos kézzel halássza ki az információ-tengerből a hasznos, jó tudást, és hajítja szemétre a sok ócska limlomot? Sajnos Magyarországon a Gyurcsány—Bajnai-korszak iszonyatos pusztítást végzett az oktatás területén is. Minden nap kétségbe ejtő hírek özönlenek ránk az olvasási készségek romlását-ól, az alapismeretek hiányáról, a rossz érettségi eredményekről, gyenge nyelvtudásról” – írta a Fidesz elnöke.

„El akarják hitetni velünk, hogy csak arra a csekély tudásra van szükségünk, amivel megtaláljuk a bevásárlóközpont bejáratát és a pénztárcánkat a hitelkártyánkkal a zsebünkben. Az ismereteket tehernek tekintő szemlélet — amely alól fel kell szabadítani a diákokat — intézményesítette a félműveltséget, a töredékes tudást, amelyhez a munkaerőpiacon használhatatlan diploma is dukál” – folytatódott Orbán Viktor levele.

„A gyerekeknek „kompetenciája” már van, csak tudása nincs hozzá. Pedig akinek nincs megbízható, mindig előhívható ismeretanyaga az emberről, a világról, az védtelen és kiszolgáltatott, könnyen megvezethető lesz. Elveszíti a kritikus szemlélet, a mérlegelés, az okos választás képességét az élet minden területén! Németh László szavaival: „A műveltség nem egy ünneplőruha, amit hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.” Vagyis olvasni, tanulni kell, mert olvasás nélkül az ember feje olyan lesz, mint a sorvadó, gyenge izomzat: nem visz el már minket semeddig – hangsúlyozta a pártelnök.

„Hatalmas munka előtt állunk tehát: megfordítani a rossz folyamatokat, rendbe tenni a magyar iskolák dolgát még nehezebb lesz, mint újraindítani a gazdaság motorját. Hiszen ez utóbbi egy jóféle gépezet: okos döntésekkel, jó olajozással csodákra képes. Az előbbi azonban maga az ember: félelmeivel és reményeivel, rossz beidegződéseivel és jóra való hajlamával. Miként azt láthatjuk, rombolni, kitépni, felgyújtani elég gyorsan lehet, de felépíteni csak gondosan, szakszerűen átgondolva.

Mondják, diófát az unokájának ültet az ember. Nekünk azonban gyorsabbnak kell lennünk — ültessünk hát műveltséget, még mielőtt további nemzedékeknek kell lemondania a tudás terméseiről!” – írta Orbán Viktor.

„Köszönet illeti a Kereszténydemokrata Néppártot és a Barankovics Alapítványt, hogy nekiláttak az alapok kiásásának, Szerencsére kiváló segítők csatlakoznak a munkához: a polgári erők oktatáspolitikusai mellett számíthatunk a műveltség iránt elkötelezett, hivatásuknak élő, a rossz intézkedések bénító ereje ellenében is dolgozó pedagógusokra.

Kívánom, hogy a mai, Iskola-erkölcs-tudás című konferencián és fórumon hasznos, bölcs gondolatokra jussanak!”– zárul a pártelnök levele.

A tanácskozáson áttekintették a KDNP készülő oktatási programjának fő téziseit.

Hoffmann Rózsa, a KDNP országgyűlési képviselője kifejtette: a Kereszténydemokrata Néppárt határozott álláspontja, hogy az oktatásügy állami feladat és kötelezettség, nem szolgáltatás, mint azt a kormány vallja. Az oktatás értékteremtő és kultúraközvetítő ágazat, az ország talpra állítását az iskolában kell megkezdeni, és kiemelt hangsúlyt kell fektetni a nevelésre – tette hozzá.

A keresszténydemokrata szakpolitikus célként jelölte meg, hogy minden gyermek képességeinek és adottságainak megfelelő iskolába járjon, amihez rugalmas, átjárható iskolaszerkezetre van szükség. Szólt arról is, hogy „vissza kell adni a kistelepülések iskoláit”, ahol a szülők ezt igénylik és „elfogadható létszámú gyermek van”.

Seregély István nyugalmazott püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia volt elnöke arról beszélt, hogy tudás nélkül nem lehet emberi életet és alkotó tevékenységet folytatni. A tudás helyes felhasználását is el kell azonban sajátítani – mondta.

+

ISKOLA – ERKÖLCS – TUDÁS

A KÖZNEVELÉSI, SZAKKÉPZÉSI, FELSŐOKTATÁSI
ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI RENDSZER ÚJJÁÉPÍTÉSE

BEVEZETÉS

A magyar iskola 996-os Szent Márton hegyi megnyitása óta az embernevelést tűzte maga elé célul. A nevelést a teljes személyiség és általa a közösség (család, nemzet, egyház, emberiség) fejlődésének szolgálatába állította. Pedagógiai kultúrájának köszönhetően volt sikeres és vívta ki magának Európa és a világ elismerését.

A rendszerváltoztatást követően a tradíciókkal szemben megjelent, majd megerősödött az az oktatásirányítási filozófia, amely szolgáltatásnak tekinti az iskolai működést, és a humán szférától idegen közgazdasági, minőségirányítási, mérési-értékelési-elszámoltatási mechanizmusokat érvényesít és kényszerít rá. E felfogás szerint mindig a szolgáltatást igénybe vevőknek (a gyereknek és a szülőnek, illetőleg a fogyasztói társadalmat megtestesítő multinacionális cégeknek) van igazuk, minden tevékenységet az ő elvárásaikhoz kell igazítani, a partneri elégedettséget mindenáron megszolgálni, engedve a könnyebb ellenállásnak, az igénytelenségnek.

Ilyen kártevést tapasztalhattunk meg az utóbbi évek oktatásirányításában. A fogyasztók (a választók) kegyeit kereső, gyakran szakmailag hibás intézkedések sorozatát szenvedték el az iskolák. A kötelességteljesítést, az élhető rend és fegyelem megkövetelését száműzték a „reformintézkedések”. Eközben évről évre kevesebb pénz jutott a költségvetésből az oktatási rendszerre. Az eredmények mára a köz- és a felsőoktatásban egyaránt annyira leromlottak, hogy az már legnagyobb nemzeti kincsünket, a szellemi értékeink fennmaradását és erősödését veszélyezteti.

A társadalmi és értékrendbeli változásokkal szemben az iskola is felkészületlen volt. Azonban képes lett volna megőrizni eredményeit, ha a politikától megkapta volna a szükséges segítséget. Mint ahogyan gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter idején, amikor Trianon után Magyarország a többség támogatását élvező nemzeti oktatás- és kultúrpolitika eredményeképpen volt képes talpra állni.

A kormányváltás után ezt az utat kell követnünk. Késlekedés nélkül visszafordítani a kártékony folyamatokat, és megkezdeni az oktatásügy újraépítését a közmegegyezésen nyugvó európai humanista értékek, a természetjog, a kereszténységben gyökerező erkölcsiség talapzatán.
A Kereszténydemokrata Néppárt az oktatásügyben ránk váró feladatokat az alábbiak szerint foglalja össze.

ALAPELVEK

AZ OKTATÁSI RENDSZER

– kiemelt értékei az erkölcs, a rend, a tudás, az igazságosság, a szabadság, a szektorsemlegesség, minden hátrányos megkülönböztetés elvetése, a „mindenkinek igényei, képességei és törekvései szerint” elv és az ellenőrzött minőség teljes körű érvényesülése;

– megőrzendő értéke az intézmények szakmai autonómiája ésszerű szabályozottság és korszerű ellenőrzés mellett;

- értékteremtő, kiemelt ágazat, a társadalom megújító- és hajtóereje, nemzeti és egyetemes kultúránk alkotó eleme, amely sok más terület előtt elsőbbséget élvez;

– a közjót és az egyéni célokat egyaránt szolgálja, tiszteletben tartva mások jogait;

– egyensúlyt teremt a hagyományok és a folytonos megújulás között;

– igénybe vétele ingyenes és a gyermekek részére legalább 16 éves korig kötelesség;

– fenntartása az állam elsődleges kötelezettsége és felelőssége, amelyből jogok is következnek.

– Az ember áll a középpontjában: a gyermek és a pedagógus, továbbá a szülő, akiknek kötelességeik és jogaik egységet alkotnak.

– A köz-, a szak- és a felsőoktatás, valamint a felnőttképzés az oktatási rendszer egymásra épülő szerves része.

A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY

– tudás-, érték- és kultúraközvetítő nevelő intézmény, amely a gyermekek érdekeit szem előtt tartva pedagógiailag szükséges szolgáltató funkciókat is betölt;

– feladata az értékelvű nevelés a családdal együttműködve és azt segítve, valamint a műveltség alapjainak elsajátíttatása;

– célja a test, a lélek és a szellem arányos fejlesztésével a személyiség és a közösségek harmóniájának elősegítése.

A SZAKKÉPZÉS

– az oktatási rendszer szerves része, amelyben érvényesül valamennyi alapelv;

– kitüntetett feladata a munka becsületének helyreállítása, az újítások serkentése, a társadalom szakmai munkaerőigényének biztosítása.

A FELSŐOKTATÁS

– az ország szellemi, morális és kulturális építésének kiemelt terepe;

– kitüntetett feladata a szellemi tőke gyarapítása, a tudományok művelése, az oktatás, a kutatás és az innováció egységén a fejlődés előmozdítása, a közjóért cselekedni kész értelmiség képzése és az ország felsőfokú szakemberigényének biztosítása;

– az oktatási rendszer szerves része, és a pedagógusképzés révén a közoktatás minőségének megalapozója.

A PEDAGÓGUS, OKTATÓ

– példamutató személyiségével az oktatási rendszer első számú működtetője, a gyermekek (diákok) mellett legfontosabb szereplője, akit megilletnek az ehhez szükséges anyagi és morális társadalmi létfeltételek;

– az alapelvek csak akkor érvényesülhetnek, ha azokkal a többségük azonosul;

– a célokat csak akkor érhetjük el, ha azokat a többségük magáévá teszi és munkájával elősegíti.

CÉLOK

Az intézményekben valósuljon meg az ismeretek, a kompetenciák és az erkölcsi rend harmóniája, ezen értékek elsődlegessége.

Az oktatási rendszer sikeres működésének eredményeképpen a végzettek legyenek képesek és készek személyiségük és közösségeik gazdagítására, tudásuk megújítására egész életükön át. Ismerjék meg önmagukat, és legyenek képesek megóvni-megerősíteni személyiségük harmóniáját.

Minél több tehetség bontakozzék ki, minél több területen, hogy alkotómunkával javakat tudjanak teremteni. Senki se kallódhasson el.

Minden egyes fiatal végezhesse el a képességeinek megfelelő sikerességgel az iskoláit.

A korosztályok egyre növekvő hányada fejezze be eredményesen a középiskolát.

Minden korosztály közel felének legyen lehetősége felsőfokú tanulmányokat folytatni államilag finanszírozott formában.

A felső-, a köz- és a szakoktatás mérhető teljesítménye emelkedjék a világranglista élvonalába;

A felső- és a közoktatás, különösen a szakképzés társadalmi presztízse emelkedjék ismét a leginkább megbecsült kategóriák közé.

Minden intézmény rendelkezzék rendeletben szabályozott infrastruktúrával, eszközökkel, sportlétesítményekkel;

Az oktatási rendszer finanszírozásának GDP-arányos százaléka haladja meg az EU legfejlettebb országaiét.

A pedagógus pálya váljék vonzóvá és keresetté, mert a célokat csak így érhetjük el.

PRIORITÁSOK

1. Teljes ember nevelése erkölcsre, tudásra, egészségre

2. A szakképzés eredményes és funkcionális működésének lehetővé tétele

3. Tehetségek felkutatása és fejlesztése

4. Leszakadás megakadályozása

5. A pedagógusok, oktatók megbecsülésének és tekintélyének helyreállítása

VÁLLALÁS

A magyar közoktatás javától szerkezetileg és tartalmilag idegen, ideológiai alapon erőltetett, hatalmi szóval elrendelt átalakítások helyett a neveléstörténetünkben bevált, régóta sikeres hagyományos értékeket őrizzük és fejlesztjük, visszaállítjuk az „esélyegyenlőség” jegyében újabban lefelé nivellált magyar közoktatás egykori „felemelő” szerepét a széles és igényes szakmai közvéleménynek és az értelmiségnek a döntések előkészítésébe történő bevonásával.

A leszakadt vagy leszakadóban levő rétegek gyermekeinek eredményes tanulásához, fejlődéséhez új esélyt teremtünk.

A nevelést-oktatást nem közgazdasági értelemben vett szolgáltatásként kezeljük, hanem mint a társadalom megbízásából és felhatalmazásával, szakmai felkészültségük és emberi kvalitásaik alapján a köz bizalmát és tekintélyét élvező, szolgálatot teljesítő szakemberek által végzett és irányított közfeladatot.

AZ OKTATÁSI RENDSZER TERÜLETEI

I. KÖZOKTATÁS

1. Az iskolarendszer szereplői

– Gyermekek, tanulók, diákok, akik kötelességeiket teljesítik és jogaikat élvezik. Emberi méltóságukból eredően sem lelki, sem fizikai értelemben nem alázhatók meg. Jogi nagykorúságuk eléréséig vezethetők és vezetendők.

– Pedagógusok, oktatók, akik a rendszerben kiemelt szerepet játszanak, hogy teljes személyiségükkel és munkájukkal a gyermekek, ifjak egészséges fejlődését szolgálhassák. Szakmai érdekvédelmükről regionális és országos szinten szervezett szakmai köztestület (Pedagóguskamara) gondoskodik. A pedagógusok kötelező továbbképzését legalább 80 százalékban a központi költségvetés fedezi. A közoktatási rendszer céljainak szolgálatába állított pedagógus-politika (kiválasztás, képzés, bérezés, továbbképzés, életpálya) a programunk egyik sarkköve.

– Szülők, akik a nevelés eredményességéért első helyen viselik a felelősséget, és akik a közoktatási intézmények kiemelt partnereiként véleményező és javaslattevő szerepben kapcsolódnak be az iskolák tevékenységébe.

– Egyéb dolgozók, akiknek munkáját az oktatási rendszer céljai, alapelvei és prioritásai határozzák meg.

– A szereplőik érdekeit össze kell egyeztetni úgy, hogy a gyermekek, tanulók közös érdekei mindig elsőbbséget élvezzenek.

2. Iskolaszerkezet

Óvoda és bölcsőde

Minden településen, ahol legalább 8 ilyen korú gyermek szülei igénylik, működnie kell legalább egy csoportnak.

Az óvodáskor kezdete a 3. életév, vége a 7. életév.

A bölcsődéskor kezdete az 5 hónapos életkor, vége a 3. életév.

A bölcsőde alapfeladata a gondozás és az életkornak megfelelő szokások kialakítása.

Az óvoda legfontosabb feladata az anyanyelvi készségek fejlesztése és a játékos tanulás.

Szükség esetén óvoda és bölcsőde összevontan is működtethető.

Általános iskola

Négyéves alsó és négyéves felső tagozata, összesen 8 évfolyama van.
Kilencedik (továbbképző) évfolyam területi szervezésben működhet a középfokú oktatásra történő felkészítés céljából.

Az alsó tagozat kiemelt célja és feladata az alapvető kompetenciák életkornak megfelelő fejlesztése.

A második évfolyam végétől ismét lehet osztályozni, és megszűnik az évismétlés tilalma.

A felső tagozat kiemelt célja a kompetenciák fejlesztésének folytatása a szaktárgyi tanulmányokba történő fokozatos bevezetéssel.

Az általános iskola együttesen (integráltan) nevel minden gyermeket, de a sajátos vagy speciális nevelési igényűekkel való foglalkozást – akiknek létszáma nem haladhatja meg a 10százalékot – külön szakemberek segítik.

A 10 százaléknál magasabb arányszám illetve súlyos fogyaték esetén a sajátos nevelési igényű gyerekeket 5, legfeljebb 8 fős csoportokban lehet nevelni. Emellett fenn kell tartani és szükség szerint fejleszteni a speciális intézményhálózatot.

A hátrányos helyzetű zónák iskolái az államtól kiemelt szakmai és anyagi segítséget kapnak.

Minden településen, ahol legalább 8 gyermek szülei igénylik, működnie kell alsó tagozatnak.

Alacsony létszám esetén az alsó tagozat összevont osztállyal is működhet.

Alsó tagozatos osztálylétszámok: 8 és 24 között.

Felső tagozatos osztálylétszámok (kivéve a kistelepüléseket): 16 és 32 között.

A 4. évfolyam után szükség esetén továbbképző évfolyam szervezhető.

Gimnázium

Funkciója a széles alapműveltség megszerzésének elősegítése, az értelmiségi pályákra, felsőfokú továbbtanulásra történő előkészítés. Felkészít az érettségi vizsgára. Többféle (például humán, reál) gimnázium szervezhető.

Csak megfelelő tanulmányi eredmény birtokában nyerhető felvétel.

Össze kell vonni a gimnáziumi felvételi vizsgákat és az általános iskolában folytatott méréseket.

A gimnáziumnak általában négy évfolyama van.

Osztálylétszámok: általában 18 és 36 között.

A hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumok mélyebb tudást közvetítenek és magasabb követelményeket támasztanak a diákokkal és a tanárokkal szemben. A kritériumokat az érdekeltek bevonásával szakemberek dolgozzák ki, és ezeket jogszabály rögzíti.

Az általános iskola és a hat vagy nyolc évfolyamos gimnázium megfelelő évfolyamain az átjárás rugalmas.

Az esetleges lemaradást a tanulónak külön munkával kell pótolnia, amiben a fogadó iskola tanárai egyéni foglalkozások keretében és türelmi idővel segítik.

Szakközépiskola

Funkciója az alapműveltség megszerzésének elősegítése, a munkavállalásra és elsősorban szakirányú felsőfokú továbbtanulásra történő előkészítés. Felkészít az érettségi vizsgára.
Biztosítja az általános műveltség alapjainak megszerzését és felkészít a szakmai specializáció megkezdésére.

Az általános iskolát eredményesen elvégzett tanulók felvételi vizsga nélkül, esetenként sikeres alkalmassági vizsga után kezdhetik meg tanulmányaikat a szakközépiskolában.

Osztálylétszámok: általában 18 és 36 között.

A szakközépiskola és a gimnázium megfelelő évfolyamain az átjárás szabad. Az esetleges lemaradást a tanulónak külön munkával kell pótolnia, amiben a fogadó iskola tanárai egyéni foglalkozások keretében és türelmi idővel segítik.

Szakiskola

Funkciója a középfokú szakképesítés megszerzésének elősegítése az alapműveltség szélesítése mellett.

Az általános iskolát eredményesen elvégzett tanulók felvételi vizsga nélkül, esetenként sikeres alkalmassági vizsga után, szükség szerint felzárkóztató év után kezdhetik meg szakiskolai tanulmányaikat.

A szakiskolának legfeljebb öt, kivételesen minimum 2,5 évfolyama van, belső szerkezete változó.

Osztálylétszámok: általában 18 és 32 között.

A szakmai gyakorlatot a tanulók az alapozás időszakában általában iskolai tanműhelyben, a specializáció szakaszában döntően cégeknél, vállalkozóknál végzik.

A térségi integrált szakképző központok helyét és feladatait szervesen be kell illeszteni a közoktatás, a szakképzés és a munkaerő-piaci képzés rendszerébe.

A szakképzésben részt vevő valamennyi diák tanulmányi eredményétől függő mértékben ösztöndíjat kap.

A hiányszakmákban az ösztöndíj mértéke jelentősen meghaladja az átlagot.

A vállalkozásokat jelentős adó- és egyéb kedvezményekkel kell ösztönözni a gyakorlatok befogadására és a pályakezdők alkalmazására.

Az ösztöndíjakat és az egyéb támogatási formákat az ösztöndíjrendszer és a munkaerő-piaci alap aktív eszközeiből integrált új rendszerben kell biztosítani.

A szakiskola és a középiskolák megfelelő évfolyamain az átjárás szabad. Az esetleges lemaradást a tanulónak külön munkával kell pótolnia, amiben a fogadó iskola tanárai egyéni foglalkozások keretében és türelmi idővel segítik.

A szakiskolában és szakközépiskolában folyó szakképzés a közoktatás kiemelt feladata.

Kollégium

Önálló nevelőintézmény, amely iskolával összevontan is működhet.

Funkciója a lakóhelyétől távolabb tanuló vagy szociális okok miatt a családtól elszakadt fiatalok nevelésének, alapműveltségük megszerzésének, egyéni és közösségi céljaik elérésének segítése a családdal és az iskolával együttműködve.

A kollégiumok jellemzően országos beiskolázással, átlagban heti hat napon keresztül működnek, aminek fedezetét a központi költségvetés biztosítja.

A férőhelyek számát növelni, az épületek állagát és a felszerelések színvonalát gyors ütemben javítani kell.

Alapfokú művészetoktatási intézmény

A művészeti nevelés elengedhetetlen a harmonikus személyiségfejlesztésben, kitüntetett eszköz a leszakadás megakadályozásában. Mindkettő a közoktatás kiemelt feladatai között szerepel.

Az alapfokú művészetoktatási intézmény funkciója a művészeti nevelés kiegészítése minden azt igénylőnek, továbbá a művészetek terén tehetséges gyerekek, fiatalok felkutatása és fejlesztése.

A szülők csekély mértékű térítéssel járulnak hozzá az alapfokú művészetoktatási intézményben folyó művészeti neveléshez.

A művészetoktatási intézmények alkotó- és előadóművész tevékenységét külön pályázati rendszer segíti.

Pedagógiai szakmai szolgáltató

A pedagógiai szolgáltatásokat (szaktanácsadást, tájékoztatást, tantárgygondozást, információs szolgáltatásokat, továbbképzéseket, versenyek szervezését stb.) döntő mértékben a megyei közgyűlések és országos szakmai intézet irányításával működő pedagógiai intézetek látják el. Az intézetek szolgáltatásai az igénybe vevő iskolák és pedagógusok részére ingyenesek. A nem kötelező keretbe vont továbbképzéseket üzleti alapon egyéb szervezetek is végezhetik.

Pedagógiai szakszolgálat

A regionális, megyei vagy kistérségi szinten szervezett szakszolgálat funkciója mindazoknak a kisegítő feladatoknak a szakszerű ellátása, amelyek meghaladják a képzett pedagógusok kompetenciáit. Kiemelt feladatai: nevelési és pályaválasztási tanácsadás gyerekeknek és szülőknek, logopédiai szakszolgálat, fejlesztő pedagógusi szakszolgálat, gyógypedagógiai tanácsadás, gyógytestnevelés, gyógytorna, szakértői és rehabilitációs bizottságok működtetése az eltérő képességű gyerekek diagnosztizálására, krízistanácsadás.

A pedagógiai intézet és a pedagógiai szakszolgálat egy intézmény keretében is működhet kétféle profillal.

Többcélú intézmény

A közoktatási rendszer intézményei alapesetben önállóak és egyprofilúak, a gyermekek, tanulók létszáma átlátható az intézmény vezetősége és pedagógusai számára.

A kölcsönös megelégedésre működő többcélú intézmények létszámuktól függetlenül továbbra is folytatják tevékenységüket. További nagy intézmények létrehozása, szervezése lehetséges, de nem cél.

3. Tartalmi szabályozás

Nemzeti alaptanterv (NAT)

Funkciója minden magyar iskolába járó gyermek és fiatal számára az egységes nemzeti alapműveltség legfontosabb elemeinek neveléstudományi megalapozása és rendeleti úton történő biztosítása.

A kerettantervek készítőinek szóló szakmai-irányítási dokumentum.

A NAT ismét kiegészül a mindenki számára kötelező minimális tananyaggal.

A tantervek újrafogalmazásakor egyensúlyt kell teremteni az értékhordozó hagyományos és a mai kor által megkövetelt új tartalmak között, s azt öt-tízévenkénti korrekcióval fenn kell tartani.

Kerettantervek

A NAT alapján készülő, kötelező érvénnyel bíró, többfunkciójú szakmai-irányítási dokumentumok.

Az általános iskolára két-háromféle, a gimnáziumra ugyanennyi, a szakközép- és szakiskolára négy-ötféle kerettanterv készítése indokolt.

A kerettantervek kijelölik a tankönyvek meghatározó tartalmát.

Legalább10 százaléknyi időkeretben szabadságot biztosítanak az iskolának a tananyag kiválasztásában.

Az iskolák egyedi engedéllyel eltérhetnek a kötelező kerettantervtől.

A kerettanterveket a szakmai köztestület javaslatára az oktatási miniszter adja ki.

Helyi tantervek

A helyi tantervek alapesetben csak a mintegy 10 százalékos szabad keretről rendelkeznek.
Azok az iskolák, amelyek önálló kísérletbe kezdenek vagy egyik kerettantervet sem tudják elfogadni, helyi tantervet alkothatnak, és szakmai akkreditáció (egyedi engedély) esetén jogosultak a szerint tanítani.

Érettségi vizsga

Az érettségi egységes állami záróvizsga, amely alapfeltétele a legtöbb munkakör betöltésének.

Felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez emelt szintű érettségi szükséges.

Az emelt szint minden tantárgyból magában foglalja az alapszintet: a felkészülés és maga a vizsga nem válik időben és térben ketté.

A vizsga objektivitását és összemérhetőségét megőrizzük.

Megszűnik az előre hozott, megmarad a javító-, pótló- és a szintemelő vizsga.

Az érettségi követelmények a közismereti és szakképzési tárgyak szabályozott konvertálhatóságával biztosítják a közoktatási és a szakképzési rendszer rugalmas átjárhatóságát.

Az érettségi tárgyak összetétele és száma szakmai vita eredményeképpen változhat.

A választható vizsgatárgyak száma jelentősen csökkenni fog.

Egyszerűbbé válik a vizsga adminisztrációja.

A változások két év türelmi idő után léphetnek érvénybe.

Tankönyvek és taneszközök

Megmarad, de egyszerűsödik a tankönyvjóváhagyás rendszere. Az engedély általában öt évre szólhat.

Egy tantárgyhoz egy-egy évfolyamon alapesetben legfeljebb három tankönyvet lehet engedélyezni.

Támogatás a szerzőnek jár, nem a kiadónak.

A szakképzési tankönyvek zömének helyét fokozatosan a digitális tananyag veszi át.

A nemzetiségi és a gyógypedagógiai tankönyvek ingyenessé válnak 2011-től.

Minden jóváhagyott tankönyv ingyenes lesz.

Mérési, értékelési és vizsgarendszer

A gazdasági válság éveiben átmenetileg csökkenteni kell a nemzetközi méréseken való részvételünket.

Az általános iskolai mérések rendszerét össze kell kapcsolni a középiskolai felvételikkel.

Az iskolai helyi vizsgarendszerek fejlődését pályázatokkal kell ösztönözni.

Az emelt szintű érettségi mellett az egyetemek szóbeli felvételi vizsgát is tarthatnak.

4. A közoktatási rendszer intézményeinek működése

Nevelés

A teljes ember nevelése erkölcsre, tudásra, egészségre a közoktatás első számú feladata.

Kiemelt figyelmet és támogatást élveznek a közelmúltban elhanyagolt nevelési feladatok: az erkölcsi, a közösségi, az egészségnevelés, valamint a hazaszeretetre nevelés.

Az intézmény működési szabályai a rendnek, a fegyelemnek és a kötelességteljesítésnek kedveznek.

Meg kell teremteni a normaszegő tanulók büntetésének lehetőségét: a közösségre bizonyítottan veszélyes fiatalokat kis létszámú osztályokban kell nevelni, képezni.

Meg kell teremteni a fiatalkorú bűnelkövetők intézményes nevelésének kereteit.

Tanítás–tanulás

A tanítás célja a tanulás elősegítése, amelyhez a pedagógus saját szakmai döntése szerint választ az iskola pedagógiai programjához illeszkedő estközöket és módszereket.

A házi feladat módszertani kérdés, azt törvény útján nem kell szabályozni.

A tanítás-tanulás folyamatának szakszerű megtervezése, a tanmenetek írása és folyamatos felülvizsgálata a tanár alapvető szakmai kötelessége.

Az értékelés, osztályozás kérdésében a neveléstudomány eredményeinek mérlegelésével intézményi szinten kell dönteni az osztályozás általános érvénye mellett.

A nem szakrendszerű oktatás szakmailag hibás bevezetése és kiterjesztése helyett valamennyi tanítási órán hangsúlyos szerepet kell kapnia a képességek és készségek fejlesztésének, amire a külső szakmai ellenőrzés mellett az új, kötelező kerettantervek és jóváhagyott tankönyvek jelentik a biztosítékot.

A digitális taneszközök használata kívánatos, arról a tanár szakmai mérlegelés alapján szabadon dönthet az iskola pedagógiai programjában foglaltak szerint.

Döntéshozatal

A közoktatás működési alapelve a demokrácia érvényesülése minden szinten, amit az előkészítésben zajló széles körű konzultáció, a testületi döntések prioritása és a megfelelő kontroll biztosít.

Az érintettek véleményét mind az intézményekben, mind az oktatáspolitikai döntések esetében már az előkészítés folyamatában ki kell kérni, s azt mérlegelve kell az intézkedéseket meghozni.

A közoktatási intézmények döntés-előkészítés folyamatába a nevelőtestület minden tagját be kell vonni.

Országos szakmai ügyekben kitüntetetten a szakmai köztestületé, a Közoktatás-politikai Tanácsé, a felsőoktatásban a professzorok választott testületeié és a parlamenti pártoké a javaslattétel, majd a véleményezés joga.

A döntéshozatali mechanizmusokat és szinteket törvénynek kell rögzítenie.

Tehetséggondozás

A tehetségek felkutatása és fejlesztése a közoktatás kiemelt feladata.
Az iskolák minden tanévben regisztrálják az e körbe tartozó tanulóikat és egyéni fejlesztésükre tervet készítenek. Az eredményekről évente meghatározott rend szerint számot adnak.

A tehetségfejlesztésben együttműködnek a Nemzeti Tehetségsegítő Tanáccsal.

A tehetséggondozásban szükséges egyéni bánásmód pénzügyi kereteit a költségvetés biztosítja.

A nyolc és hat évfolyamos gimnáziumok a kognitív tehetség fejlesztésének szolgálatába állított intézmények, működésüket ez a feladat határozza meg.

Egyéb tehetséggondozó intézmények létrejöttét a kormányzat segíti.

Felzárkóztatás

A leszakadás megakadályozása a közoktatás kiemelt feladata.

A hátrányos helyzetű térségek közoktatási intézményeinek eredményesebb működésére, a gyerekek leszakadásának megakadályozására szakmailag megalapozott és ellenőrzött programokat és forrásokat biztosítunk. Előnyt élvez e téren a hagyományőrzés, a művészeti és az egészségnevelés, valamint a szakképzés kiemelt támogatása.

Az iskolák minden tanévben regisztrálják az e körbe tartozó tanulóikat és egyéni fejlesztésükre tervet készítenek. Az eredményekről évente meghatározott rend szerint számot adnak.

Cél, hogy a legtöbb gyermek integráltan nevelhető-képezhető legyen, mire középiskolába kerül.

Cél, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok legalább 90 százaléka megszerezze első szakmáját 18-20 éves korára, vagy tovább tudjon tanulni.

A tehetséges cigány gyermekek értelmiségi pályákra irányítását külön ösztöndíj-programmal kell segíteni és annak hasznosulását évente ellenőrizni.

5. A közoktatási rendszer irányítása

Miniszter

Az ágazatot irányító és felügyelő miniszter egyetemleges felelősséggel tartozik a köz-, a szak- és a felsőoktatás, valamint a felnőttképzés törvényes, eredményes, a fenti alapelveknek és céloknak megfelelő működéséért. E felelősségéből adódó vezetési funkcióit, kötelezettségeit és jogait a minisztérium és más szervezetek útján, valamint egyénileg gyakorolja.

Fenntartók

Intézményfenntartó lehet az állam, az önkormányzatok, az egyházak, alapítványok, és más jogi vagy magánszemélyek.

Feladataik, jogaik és kötelezettségeik elsősorban a szabályos működés biztosítására, a fejlődés előmozdítására, az igazgatók kinevezésére és az intézmények helyi vagy egyéb sajátosságainak megjelenítésére vonatkoznak.

Oktatási Hivatal

Feladatai: a törvényességi (hatósági) ellenőrzés, az akkreditációs (engedélyeztetési) eljárások szervezése, a külső szakmai ellenőrzés és a vizsgarendszer működtetése.

A külső szakmai ellenőrzést a szakértői hálózaton és az országos mérési-értékelési mechanizmusokon keresztül végzi.

Országos szakmai intézetek

Feladatuk az oktatási rendszer szakmai munkájának tudományos megalapozása, segítése.

Szakmai testületek és szervezetek

Az eredményesen működő szakmai szervezetek mellett a Pedagóguskamara kitüntetett feladatává kell tenni a szakmai érdekképviseletet a döntés-előkészítésben és döntéshozatalban.

6. A közoktatási rendszer finanszírozása

A finanszírozás alapja a tanulói létszám, a csoportszám és a feladatok együttesen.

A pedagógusbéreket a központi költségvetés biztosítja közvetlenül, szektorsemlegesen.

Az önkormányzati intézmények működési és fejlesztési költségein az állami költségvetés és a fenntartó arányosan osztozik.

Az egyházi oktatási intézmények működési és fejlesztési költségeit a központi költségvetés fedezi az állami, önkormányzati intézményekkel azonos mértékben

Az alapítványi és egyéb iskolák működési és fejlesztési költségeiről a térítési díjak, önkormányzati támogatások és pályázati források mellett a fenntartók gondoskodnak.

A nem kötelező feladatok ellátásának fedezetére pályázatok nyújtanak részben vagy egészben anyagi támogatást.

Felül kell vizsgálni és a prioritások szolgálatába kell állítani az EU-forrásokat.

7. Az összmagyarság szolgálata és nemzetközi kapcsolatok

Az állam a központi költségvetésen keresztül ösztöndíjakkal, továbbképzésekkel, kollégiumi férőhelyek biztosításával és pályázati rendszerrel segíti az összmagyarság nyelvi és nemzeti identitásának őrzését és erősödését az országhatáron kívüli területeken is.

Minden tanulónak legalább egy alkalommal támogatott tanulmányi kirándulás keretében el kell jutnia határon túli magyarlakta területekre.

A nemzetközi kapcsolatokat ösztöndíjakkal és pályázatokkal, a testvérintézmény-rendszer támogatásával, itthon szervezendő nemzetközi rendezvények ösztönzésével és a nemzetközi szervezetek munkájában való intenzívebb részvétellel erősítjük.

Kiemelt szerepet kapnak a szomszédos országokkal ápolt szakmai kapcsolatok.

II. FELSŐOKTATÁS

Az egyetemek feladata az új értelmiségi nemzedék oktatása, képzése, továbbá a tudományos kutatás. Az oktatók munkaterhelése és díjazása e szempontok szerint történik.

A főiskolák alapfeladata a gyakorlatorientált három- vagy négyéves alapképzés.

Az ún. bolognai rendszer felülvizsgálatát az első végzett évfolyam tapasztalatai alapján 2011-ben meg kell kezdeni.

A felülvizsgálat hangsúlyos területe a tanárképzés és a szakoktatóképzés. Az esetleges átalakítás célja, hogy az az alapelveket és a prioritásainkat szolgálja.

Rövid távon az adott korosztály több mint fele államilag finanszírozott helyen végezzen felsőfokú tanulmányokat, s nagyobb hányaduk szerezzen mesterfokú diplomát.

A bekerülés az emelt szintű érettségi mellett – szakoktól függően – a szóbeli felvételi vizsga eredményétől függ. A munka világából jelentkezők eltérő felvételi szabályok alapján is bekerülhetnek a felsőoktatásba.

Az állami finanszírozás jelenlegi – fejkvótára alapított – szabályozása felülvizsgálatra szorul, amelynek alapját több más elem mellett az adott képzés költségei, az adott szakma munkaerő-igénye és a felsőoktatási intézmény kutató-fejlesztő tevékenysége képezik.

A költségvetésen kívül és az EU-források mellett érdekeltté kell tenni a gazdasági szférát a felsőoktatás finanszírozásában. Meg kell szüntetni a PPP programokat azok hosszú távon előnytelen feltételei miatt.

Az egyetemi, főiskolai vezetők vezetői megbízásának időtartama három év, a megbízás egy alkalommal (egy újabb ciklusra) meghosszabbítható.

Az egyetemi autonómia a szenátus, illetve a kari, egyetemi tanácsok szuverenitásában, önálló szakmai döntéshozatalában testesül meg tantervi, tartalmi, személyi és költségvetési kérdésekben.

A MAB működését egyszerűbbé kell tenni, felépítését racionalizálni.

Felül kell vizsgálni az intézményi integrációt, és lehetővé kell tenni az esetleges módosításokat.

III. FELNŐTTKÉPZÉS

Célja a társadalom haladásának, mobilitásának, az egyéni életutak segítésének, a fejlődő gazdaság igényei kielégítésének biztosítása az egész életen át tartó tanulás útján.

A felnőttképzés a közoktatás alapelveit, céljait és prioritásait követi.

Irányítása és koordinálása az oktatásért felelős miniszter feladata.

Az iskolarendszerű felnőttképzésben az első szakma megszerzése ingyenes.

Az át- és továbbképzések forráshelyei szükség szerint megoszlanak a képző helyek, a munkáltatók, a munkavállalók és a költségvetés között.

ZÁRSZÓ

Az oktatási rendszer gyors átalakulásához és ezen elveknek megfelelő működéséhez nem csak törvénymódosításokra, hanem új, keretjellegű törvényekre is szükség van.

Budapest, 2009. október

A KDNP Oktatási Munkacsoportja

+

HOZZÁSZÓLÁSOK
az Iskola – Erkölcs – Tudás címmel a KDNP és a Barankovics István Alapítvány
által szervezett konferencián
Gondolatok az Iskola – Erkölcs – Tudás oktatási programról
és az e témában megrendezett konferenciáról

Megtiszteltetésként nagy örömömre szolgált, hogy az Iskola – Erkölcs – Tudás címmel megrendezett konferencián részt vehettem, ahol részleteiben is megismerhettük- több száz kollégával együtt- azokat az alapvető „téziseket”, amelyeket Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselő asszony, oktatáspolitikus vezetésével a KDNP Oktatási Munkacsoportja állított össze az egyre jobban széteső oktatásügyünk megmentése, illetve új alapokon történő újjáépítése érdekében.

Az előzetesen e-mailben megküldött tervezetet (téziseket)a konferencia napján minden résztvevő egy igen mutatós, esztétikus kis kiadvány (füzetke) formájában kézhez kapta, melynek megjelentetését a Barankovics István Alapítvány támogatta. Véleményem szerint a kiadvány e megjelenési formája még inkább hangsúlyozza a benne foglaltak alapgondolatát, az iskola -erkölcs-tudás hármasegységét, a nevelés-oktatás rendszerszemléletét. Kiemelendő, hogy e rendszerszemlélet keretében megfogalmazott tézisek – az oktatásügy újjáépítéséhez – a különböző szintű oktatási-nevelési rendszereket, azaz a köznevelést-szakképzést- felsőoktatást és felnőttképzést szerves egységben kezeli az „európai humanista értékek, a természetjog, a kereszténységben gyökerező erkölcsiség talapzatán.(Lásd kiadvány „Bevezetés”.) Ehhez kapcsolódott dr.Semjén Zsolt országgyűlési képviselő úr, a KDNP elnökének filozófiai megközelítésű megnyitó beszéde.

E gondolatból kiindulva ez az újjáépítési „tervezet” – amelynek mielőbbi megvalósítása halaszthatatlan – megfelel a XXI. század kihívásainak, követve gróf Klebelsberg Kunó példáját, szembeszáll az oktatásügy jelenlegi szolgáltató jellegével, igénytelenségével, hangsúlyozva a szilárd erkölcsi-tudás alap társadalom újra feltámasztása érdekében nemzeti kincsünk (hungaricumunk), a nevelés-oktatásunk, szellemi értékeink nélkülözhetetlen védelmét, megerősítését.

A tézisekből, illetve a konferencián elhangzottakból az alábbiakat szeretném kiemelni illetve véleményemet megfogalmazni.

A legfontosabb alapelvek:
1. Az oktatásügy állami feladat-ahogy azt dr. Hoffmann Rózsa nagysikert aratott előadásában is hangsúlyozta! Az oktatás-nevelés során nem fogyasztóval állunk szembe, ez nem szolgáltatás, hanem értékteremtő, egy stabil értékrend megteremtése a közjó és egyén érdekében. S egyben szolgálat a társadalmi- nemzeti-és európai erkölcsi értékek szellemében.

E szolgálat biztosítása az állam feladata, a tanulás alanyi jog, de egyben kötelesség, a tanítás-nevelés szolgálat, a pedagógus szolgálata(nem szolgáltatás!) a közjó –és tanuló(egyén) érdekében, melyhez a szülők, azaz a családi nevelés társul. Ennek harmonizálása is az állam alapvető feladata.(Családpolitika, szülői felelősség, stabil pedagógusi hatáskörök, jog-és felelősség)

2. Az elmúlt évtizedben a nevelés egyre inkább háttérbe szorult, a „szolgáltató” szemléletből adódóan, az okos, értelmes gyerekek esetében is sok nevelési probléma merül fel, a családok szétesése, a családi értékek rombolása különösen a kamaszkorban üt vissza. Az iskolára illetve a pedagógusokra hárul a nevelés java. Első lépésként talán alapvető illemtan, erkölcstan bevezetése fontos lenne. Itt jegyezném meg, hogy a művészeti nevelés éppen ezért is nagyon fontos lenne, hiszen, a zene, tánc, rajzoktatás során mind a harmonikus személyiségfejlesztésben, a nevelés eszköze, alapfokon az államnak támogatni kell a nem művészetoktatási intézményekben is.(pl.énekoktatás: Kodály-módszer)

3.Iskolaszerkezet témájával kapcsolatosan egyetértek a különféle iskolatípusok közötti átjárhatósággal, a változtatáshoz segítséget kell adni a tanulónak(felkészítés), de az átjárhatóság elvi-jogi alapjait egységesen rögzíteni kell, iskolatípusok szerint.

Közoktatás területével kapcsolatos néhány megjegyzés:
Az általános iskoláról megfogalmazott koncepció véleményem szerint kimeríti azt az alaptételt, hogy minden gyereket képességeinek megfelelően nevel, a sajátos, speciális nevelési igényűekkel együtt- 10-%-ot nem meghaladva – megfelelő szakemberekkel.
A súlyos fogyatékosok nevelése csak külön (szegregáltan), megfelelő intézményhálózattal, állami segítséggel (szakmai-anyagi!) oldható meg.

Messzemenően egyetértek azzal, hogy minden kistelepülésen, ahol legalább 8 gyermek szülei igénylik, alsó tagozatnak működnie kell. A kistelepüléseken meg kell tartani az iskolát, akár összevont osztályokkal. (egykori tanyasi iskolák)

A gimnázium funkciójának meghatározása is egyértelmű, egyedül az osztálylétszámot kérdőjelezném meg. Túl soknak tartom a felsőhatárt, 36 főt, amit 32 főre (mint az általános iskola felső tagozatánál, illetve a szakiskoláknál) csökkenteném, mert a magas létszám a minőségi oktatás ellen szól.

A közoktatás talán egyik legtöbb problémát „okozó” területe a szakképzés. Nagyon sok változtatáson ment keresztül az elmúlt 20 évben. Ez a képzési forma, amit valóban a fogyasztók igényéhez, azaz a munkaerő-piachoz kell igazítani. A gazdaság szereplőivel fontos az egyeztetés, hogy milyen szakmák a keresettek, mert csak ennek ismeretében lehet eredményesen megtervezni a képzéseket, illetve kialakítani integrált szakképző központokat.(Ezen a területen ténylegesen közvetlenül a szolgáltatáshoz igazodik az oktatás..) Ugyanakkor a szakképző iskolákban nagy hangsúlyt kell fektetni a nevelésre, a munkaerkölcs kialakítására, hiszen ezekben az iskolákban nagyon sok a hátrányos helyzetű tanuló. Itt jegyezném meg, hogy a munkaerkölcsre való nevelést már a szakképzés megkezdése előtt, akár az általános iskolában be lehet iktatni, 5-6. osztályban megismerkedhetnének a tanulók egyes szakmákkal.(Németországban, Észak-Vesztfália tartományban például vannak gimnáziumok, ahol egy- két hétre gyakorlat címen a munka világával kell megismerkedniük, így olyan területen dolgoznak kb. 2 hétig, amit esetleg a későbbiek során szívesen végeznének.)Fontosnak tartom a szakmai ismeretek mellett az alapműveltség, s a szakmai ismeretnek megfelelő nyelvtudás.(EU kompatibilitás)

Röviden egy-két megjegyzés a felsőoktatással kapcsolatossan:
is sok változás történt az elmúlt években, sajnos a minőség rovására. A bolognai rendszer bevezetése feltétlenül átgondolást igényel, főleg a tanárképzés esetében. Véleményem szerint az első nem szerencsés átalakítás az egy szakosság bevezetése volt, ezt követte a többi. A hagyományos értelemben vett két szakos tanárképzés gazdasági szempontból is mind a munkáltatónak(iskola), mind a munkavállalónak(pedagógus) szerencsésebb volt. Vezetőtanárként megállapíthatom, hogy tanárképzéshez nélkülözhetetlen módszertani gyakorlat jelenlegi formájában nem elegendő, ezen is változtatni kell. A felsőoktatás területéhez kapcsolódik a felvételizés kérdése.

Az emelt szintű érettségi mellett jogosnak tartom a szóbeli felvételi vizsgák visszaállítását, mert ennek alapján ki lehet szűrni(valamennyire) az alkalmasságot, ami különösen a tanári pálya választásakor meghatározó.

Néhány szót magunkról, pedagógusokról:
A tervezet az alapelvek között megfogalmazza, hogy az elsőszámú működtető a pedagógus, aki – ahogy korábban már említettem – szolgál, a közjót szolgálja, akit ezért megilletnek az állam által biztosított megfelelő anyagi létfeltételek, továbbá a társadalom általi tisztelet.

Úgy gondolom, hogy a pedagógus pálya megbecsülése az életpálya-modellel, illetve a tudós-tanár modellel megteremthető.(„A pedagógus olyanféle viszonyban van a tudománnyal, mint a költészet a grammatikával.” Németh László) Ennek érdekében nagyon fontosnak tartom a minősítési, szaktanácsadó rendszer kiépítését, az objektív, szakszerű, segítő ellenőrzést, főleg kezdő pedagógusok esetében.

Az oktató-nevelő munka fejlesztése, a tanárok szakmai fejlődése érdekében kiemelendő a továbbképzéseken való részvétel állami támogatással. A pedagógusi szakmai munka védelmében fontos a Pedagóguskamara létrehozása, amelynek döntés-előkészítésben és döntéshozatalban egyaránt a szakmai érdekképviselet a feladata.

Mindezek az intézkedések javíthatnak a pedagógus-társadalom közérzetén és nagyon-nagyon sok jó tanár fogja tanítani a jövő nemzedékét, hiszen régi mondás, hogy aki pedagógusnak megy az megszállott, mert Németh László szavaival: „A jó tanár a lehetőségeket mutatja tanítványainak, a könyvtár és a kutatás irányába tereli az érdeklődést, önálló véleményalkotásra és munkára ösztönöz, ugyanakkor tudásban, magatartásban, anyanyelvhez, hagyományokhoz való ragaszkodásban és gondolkodásban a tevékeny, művelt ember mintaképe..Csak ilyen tanár tud jelenlétével és munkájával szellemi forrongást kiváltani..”

S az ilyen tanárokkal lehet ezt a nagyszerű programot alaposan kidolgozni és mihamarabb megvalósítani.

Jelen összegzés – a teljesség igénye nélkül – csupán a tervezet egyes pontjait érintette, de talán ezen keresztül is érzékelhető, hogy a KDNP oktatási” tézisei” felölelik mindazokat a sarkalatos területeket, amelyek újjáépítése – a leírtak alapján – legégetőbben várnak megoldásra.

Még egyszer köszönet dr. Hoffmann Rózsának és a munkacsoport tagjainak ezért az óriási munkáért, abban bízva, hogy a közeljövő oktatásának újjáépítése ezen elvek-tervezet alapján valósul meg. Rajtunk, tanárokon nem múlik!

Egyben szeretném megköszönni a konferencia többi szervezőinek, valamint Horváthné Molnár Csilla munkáját , segítségét, hogy minden anyagot időben, pontosan megkaptam.

dr. Wallnerné Zsurka Ágnes
vezetőtanár, Budapest
+
A közoktatás emberképe, avagy hogyan nyerjük meg a szülőket

„Amikor Isten eltűnik, elkezd kiüresedni
az a képességünk is, hogy felismerjük a természetes rendet, a célt és a jót.”

(XVI. Benedek: Caritas in Veritate 18.)

Nemrég olvastam a KDNP oktatási programját, majd részt vettem az azt bemutató oktatási konferencián. Az elmúlt években nagyon hiányoltam, hogy amikor oktatásról beszélünk, soha nem ejtettünk szót arról, hogy ki az ember, kivé kell nevelnünk a ránk bízott gyermekeket. Éppen ezért volt nagyon nagy felüdülés számomra ez az oktatási koncepció. Nagyon tömör a megfogalmazása. Nem ír hosszasan az emberképről, de mégis minden mondatában érezni, hogy milyen alapos megfontolás áll mögötte. Mindez a konferencián az előadások filozófiai, teológiai megalapozását hallgatva teljesen egyértelművé vált számomra. Nagy öröm volt végre hallani erről is. Nagyon komoly munka.

Mottónak XVI. Benedek pápát idéztem. Jelenleg pont e jelenségnek vagyunk tanúi. Az elmúlt nyolc év oktatási kormányzata pontosan ezt példázza. Eltűnt az Isten, és elvesztettük a célokat, a rendet, a jót. Ezért lehetett olyan gyakran változtatni a jogszabályokat, módszereket. Ezért lehetet a normatíván tetszőlegesen faragni, mert hiányzott az a vezérelv, amely strukturálja a teendőket, nevelési-oktatási feladatokat. Reméljük, a KDNP oktatási elképzelései megvalósulhatnak, és újra lehetőség lesz a megalapozott, a teljes embert alakítani kívánó nevelésre.

Ugyanakkor egy komoly ténnyel szembe kell nézni. Hiába az alapos elképzelés, hiába azt kidolgozó jól képzett szakembergárda, ha a tanárok és a szülők nem lesznek társak a megvalósításban. Ezért különösen nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy mind a tanárokat, mind a szülőket megerősítsük emberségükben. Fel kell emeljük őket arról a szintről, ahova az elmúlt évtizedek minden erkölcsöt, emberi tartást, hagyományt megkérdőjelező, leromboló, nevetségessé tevő hatása juttatta őket. A pedagógusok számára olyan továbbképzéseket kell szervezni, amelyek nem csak új módszerekre tanítanak, hanem bemutatják az ember valódi értékeit. Azt gondolom, a pedagógusokban megvan ez az igény. Ki kell aknázni ezeket a lehetőségeket. Az egyházi iskolák szakember gárdájának ebben nagyon nagy feladata van, mert ha úgy tud fordulni a többi tanár felé, hogy az nem egy új kurzus kényszerítő ereje lesz, hanem meghívás a teljesebb emberi életre, sokakat megnyerhetnek ennek a munkának.

A szülők meggyőzése sokkal nehezebb feladat. Egyrészt nehezebb őket elérni, főleg azokat, akik a legjobban rászorulnának. Másrészt az ő emberi tartásuk sokkal jobban meggyengült a média, a hétköznapok gondjai és mind nagyobb szellemi bizonytalanság hatására. Ezek az emberek belefáradtak a politikai csatározásokba, a reklámok áradatába, mégsem tudják kivonni magukat azok hatásai alól. A liberális eszmék, amelyek a szülői és gyermeki jogok mellé nem állítanak kötelességeket, nagyon mélyen beléjük ívódtak. Ezen felülről, közvetlen módon nem lehet változtatni. A kiút a helyi civil, vagy egyházi közösségek létrehozásában van. A közösség mindig egymásra figyelést, elfogadást, közös célokat és cselekvést szül. Egyszóval emberi értéket teremt. Ezért a szülők megnyerésének útja a helyi közösségek megerősítése. Ehhez egyrészt ki kell alakítani a megfelelő támogatási formákat, amellyel anyagilag segítjük ezeknek létrejöttét, másrész fel kell kutatni, ki kell képezni azokat az embereket, akik e szerveződésnek gócpontjai lehetnek. Az iskola természeténél fogva közösségteremtő hely. Nemcsak a diákok alkotnak osztály közösségeket és iskolai közösséget, hanem a szülők is gyermekeik kapcsán kapcsolatba kerülnek egymással, a tanárokkal és a többi gyermekkel. Ezt a természetes helyzetet kell felhasználni arra, hogy az iskolát körülvevő társadalmi háttérnek megfelelő programokkal, kultúrával a szülőket is bevonjuk a közösség életébe, és fokozatosan feltárjuk nekik egy gazdagabb élet lehetőségét.

Kívánom, hogy a KDNP oktatási programja ne csak a keresztény-konzervatív értékek iránt elkötelezetteknek, hanem minden jóakaratú ember számára elfogadható, belsőleg gazdagító programot adjon.

Dr. Ujházy András
iskolaigazgató
+
Késlekedésre nincs idő

Örömmel vettem részt a KDNP által rendezett Iskola – erkölcs – tudás konferencián. Külön köszönöm a felszólalási lehetőséget.

1. A konferencián is elhangzott, hogy nevelésünk-oktatásunk eredményességének legfontosabb szereplője a pedagógus. Már évekkel ezelőtt látszott, hogy néhány tantárgy esetében hiány lép fel a nyugdíjba vonulások után. A fizikát, kémiát, matematikát, biológiát, valamint a szakmai elméletet tanítók körében már évek óta betöltetlen álláshelyek vannak, vagy visszahívott nyugdíjasok végzik a tanítást. A természettudományos tantárgyak tanítása ellehetetlenül néhány éven belül. A személyi feltétel mellett a gyakorlati bemutatáshoz szükséges eszközök hiánya még tovább növeli a gondokat. Jelenleg nem tudjuk megszerettetni a diákok körében a természettudományos tantárgyakat.

Az egységes tanárképzésben látom a megoldást, ami kétszakos. Ösztöndíjjal és egyéb támogatásokkal kell vonzóvá tenni a tanári munkát a legfelkészültebb fiatalok számára. A pályán maradást elengedhetetlen követelménynek tartom, ha ezt nem sikerül elérni, az egész elképzelés megbukik.

A nők száma lassan 100 százalékos lesz egy-egy tantestületben. A negatív hatások pedig a férfiak számának csökkenésével egyre jobban elősegítik az agresszív viselkedés előretörését.

2. A pedagógusok jövedelme a családok megélhetéséhez, gyermekeik felneveléséhez nem elegendő. Az elhívatottak a délelőtti munkájuk után egyéb kereseti lehetőséget keresnek. A túlterhelés jelei figyelhetők meg a másnapi munkájuk során.

Nem lehet több területtel terhelni a tanárokat. Nem oldhat meg minden társadalmi problémát az iskola. A tanárok egyre fásultabbak, elkeseredettebbek. Amennyiben nem kerülnek felkészült pedagógusok az iskolákba, a minősítés felesleges. Azzal kell ellátni a feladatot, aki vállalja és még a pályán dolgozik.

3. A szakképzésben – az elkészített dokumentum szerint is – elkerülhetetlen az azonnali cselekvés. Egyre kevesebb diák választja a szakiskolai képzést, aki érkezik, az pedig szociálisan a leghátrányosabb környezetből jön. Felkészültségük rendkívül alacsony szintű. Az alternatív képzés nem megoldás, mert a felkészületlen diákokat jutalmazza a 3 éves képzéssel. A vizsgára történő felkészítésük nehezen elképzelhető ennyi idő alatt, amikor a legnagyobb hiányosságokkal érkeznek a képzésbe. Részképzettség megszerzését esetleg elképzelhetőnek látom, de nem ez a megoldás.

A moduláris képzéshez nincsenek tankönyvek. Jó elképzelés a digitális anyag, de valami jegyzetnyi írásos anyag szerencsés lenne.

A jelenlegi bizonyítványokba és anyakönyvekbe beírhatatlanok a tantárgyi nevek. Az ellenőrzőktől kezdve az iskolai dokumentumok sokfélesége nehezíti a pedagógusok munkáját.
A TISZK nagy pénzen létrejött korszerű objektum lett a jelentősebb városokban, de mi lesz a kis települések szakképző iskoláival? A TISZK működtetése, oktatói létszáma biztosított-e? Hogyan jutnak el ide a kis települések diákjai?

A vidéki, egy-egy szakmai tanárral működő iskolák előbb-utóbb nem maradnak működőképesek, mert nem rendelkeznek jól felszerelt gyakorlati hellyel. A vállalkozók nem a moduláris vizsgákra készítik fel a diákokat, hanem ingyen munkásként alkalmazzák őket. Az iskolák nem felügyelik, csak szakmai segítséget nyújtanak az oktatóknak. A vizsgák szervezéséért azonban az iskolák igazgatói felelnek. A jó kapcsolat fenntartása kényszer is, mert a diákok csak az adott helyen tudnak – helyben – gyakorlati foglalkozáson részt venni. A gyakorlati képzés szerencsésebb lenne az iskolában, de ehhez jól felszerelt tanműhelyre lenne szükség. Kisebb vagy az ipari üzemekből kiadott oktatógépekkel és biztosított oktatóval is el tudom képzelni a felkészítést.

A szakképzésben tanuló diákok 10 százaléka nem jár iskolába! A jegyzők tehetetlenek, nem alkalmazzák a törvényi előírásokat. Miért nem? Több összetevője van ennek is. Egy-egy szülői értekezleten 3-5 szülő jelenik meg a szakiskolai osztályokban. Elérhetetlenek, az iskola postai költségei az egekben járnak.

Az RFKB meghatározhat szakmákat, de a tanulók nem maradnak azokon a területeken. (Ösztönzéssel talán, de nem mernék mérget venni rá.)

A cigányság integrációs tanítása sok esetben kudarcokkal jár és károsan hat a közösségek életére. Sok tanuló sérül az agresszív ráhatások során. A magántanulói jogviszonyt sok esetben a szolgálatok is kényszerből javasolják. A követelményeket így pláne nem teljesítik az iskolakerülő tanulók.

4. A gimnáziumi képzésről: Az előrehozott érettségi vizsgát az adott tantárgy befejezését követően lehetségesnek tartom (kémiából, földrajzból, NYEK-es osztályok esetén idegen nyelvből és informatikából). Ez kevesebb vizsgatárgyat eredményezhet a rendes érettségikor. Egységes érettségire van szükség, amit helyben kell lebonyolítani. Jelentős költségcsökkentést lehet vele elérni. A feladatlapok (csökkenteni kell a feladatszámot és az oldalszámot) megíratása külön-külön teremben biztosítható. A kérdező tanárok képzettsége a tanításhoz, felkészítéshez megfelelő, a vizsgáztatáshoz nem? A bizalmatlanságot és leminősítést jelentő magatartás rendkívül sértő – a még hivatástudattal – a pályán szolgáló pedagógusokkal szemben.

Az emelt szintű vizsga többletpontjait nagyobb mértékben kellene elismerni. A kiemelkedő tudást honorálni illik. Talán nagyobb ösztönzést is jelentene ez a diákok körében.
Az írásbeli és szóbeli pontarányán el kellene gondolkodni, hogy ne következzen be a felkészületlen megjelenés a szóbeli alkalmával. A követelmény minimumát emelni szükséges, mert így az érettségi leértékelődése megállíthatatlan.

5. Az iskolai dokumentumok sokfélesége már követhetetlen. Vezetésük, megírásuk sok gondot jelent az osztályfőnököknek. Nincs elég hely pl. az iskolák hosszú nevének a beírásához. A tantárgyak sorrendje és neve változatos, téveszthető a beíráskor stb. A bizonyítvány alsó és középfokon különböző színű lehetne, de egységes alkalmazását – mint állami okmány – el lehetne érni. Borítója, minősége jelenleg nem méltó és igényes egy állami okmányhoz.

Az elkeseredés mellett – én hiszem – azért mindenhol és minden évben sok örömük is van a tanároknak. A folyamatok negatív irányát meg kell változtatni, mert ha ez nem történik meg, beláthatatlan következményei lesznek. Az „Újjáépítés” összeállítást jó kiinduló anyagnak ítélem. A lebontása és a tartalommal történő megtöltése az adott szakmai csoportok dolga. Késlekedésre nincs idő.

Isten áldja meg a munka folytatását és megvalósítását vállaló szolgatársakat.

Suba Lajos
igazgató
Nagykőrös

+
Minden gyermek legyen részese az iskolai egészségfejlesztés
hatékony megvalósulásának

Bár önök pedagógusok, én meg orvos vagyok, de ha a gyerekekről van szó, akkor bizony kollegái vagyunk egymásnak. Képzeljék el, hogy a karomban tartok egy gyermeket, pontosabban minden gyermeket: és arra kérem önöket, hogy tegyék meg mindazt az iskolában, amit a gyermekek egészsége érdekében meg kell tenni. Persze a családoké is a felelősség, de a pedagógusoké is: hiszen az önök kezei között töltenek el 8-10-12 évet. Önök akkor is hatnak a gyerekek egészségre, ha nem akarnak, mégpedig jól, vagy rosszul hatnak. Bánjanak úgy a gyerekekkel, szóljanak úgy hozzájuk, hogy azzal az egészségüket szolgálják – bár tudom, ma sokszor nem könnyű ez.

Örömömet, köszönetemet és hálámat is ki szeretném fejezni. Sok évvel ezelőtt egy másik konferencián kértem a pedagógusokat, hogy könyörüljenek a rájuk bízott gyerekek egészségén – és ma megvalósulni látszik mindez.

A konferencia előadóit és hozzászólóit hallgatva egy egész listát írtam össze azokból a felvetett, megoldanó súlyos problémákból, amikról szó esett – és amikre az iskolai hatékony egészségfejlesztés (=teljeskörű iskolai egészségfejlesztés) a megoldás egyik hatékony eszköze. Most nincs idő ezt a listát végigmondani, így csak egyet emelek ki: Orbán Viktor elnök úr levelét.

Orbán Viktor elnök úr a mindig előhívható tudást, a kritikus szemléletet, mérlegelést és okos választást írta a konferenciát üdvözlő levelében, mint a közoktatás-köznevelés fontos céljait. A mindig előhívható tudás a két agyfélteke harmonikus fejlesztése, azaz a művészetek alkalmazása, a Kodály módszer újra-bevezetése által érhető el, és egyúttal a lelki egészség elérésének is egyik eszköze; a kritikus szemlélet, mérlegelés, okos választás pedig az érett, autonóm személyiség jellemzője – ezek nélkül nincs is egészség.

Alább pedig most már a KDNP honlapja részére felsorolom a listámon szereplő további probléma-felvetéseket, melyekre a hatékony azaz teljeskörű iskolai egészségfejlesztés megoldást nyújt:

Semjén Zsolt elnök úr említést tett a média-hatásokról, melyeknek a társadalom, köztük a gyerekek is ki vannak téve. A média egészség-romboló hatása ellen az egészségfejlesztés részeként lehet és kell is tenni: a gyerekeknek fel kell fedezniük, hogy milyen manipulációs- azaz marketing-technikákat vet be egy-egy műsor. Miért csak a marketing-szakemberek tudhatják ezeket a technikákat? – A médiatudatosságra nevelés az iskolai egészségfejlesztés részét képezi.

Hoffmann Rózsa képviselő asszony szólt az átlag alatti és az átlag feletti tehetségű gyermekekről, akik ma egy iskolában vannak. – Tudományosan bizonyított tény, hogy a Kodály módszer alkalmazása (vagy külföldön más módszer szerinti intenzív iskolai zenélés-éneklés) azonos időben, egyszerre fejleszti a gyenge képességű tanulók tanulmányi eredményeit és a kimagasló tehetségűekét is. (Itt nem a zenei tehetségről van szó.)

Hoffmann Rózsa képviselő asszony beszélt az integrált oktatásról is.
– Az is tudományosan bizonyított tény, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek a Kodály-módszer szerinti ének-zene tanulás során leküzdik hátrányaikat, és később magasabb társadalmi létrafokra lépnek.
A két agyfélteke harmonikus fejlesztése, a művészetek alkalmazása az érett, autonóm személyiség és a szellemi egészség elősegítése révén része az iskolai egészségfejlesztésnek.

Seregély István érsek úr beszélt a családi életre nevelés hiányáról. – Ez a lelki egészség alapvető meghatározójaként részét képezi az iskolai egészségfejlesztésnek.

Dux László egyetemi tanár úr az erkölcs nélküli tudás veszélyéről beszélt. – Az erkölcs más szóval a közös társadalmi normák betartásával is leírhat, ez pedig részét képezi az iskolai egészségfejlesztésnek, mint a lelki és szellemi egészség eleme. Az érett autonóm személyiség egyik fő jellemzője, hogy a közös társadalmi normákat ismeri és betartja, és bízik abban, hogy a többiek is így tesznek – ez a társadalmi tőke (l. Kopp Mária és Skrabski Árpád munkássága).

Sróka József kereskedelmi igazgató úr nemzetgazdasági érdeknek nevezte azt, hogy alkalmazkodni képes munkaerő váljék a szakképzésből kijövő fiatalokból. Nem beszélt róla, de nyilván ős is beleérti az alkalmazkodóképes munkavállaló fogalmába, hogy az illető jó testi-lelki-szellemi egészségben legyen (ezek hiánya csökkenti az alkalmazkodó képességet is).

Markhard József igazgató úr a szakképzésben tanulók 35 százalékos lemorzsolódásáról beszélt.– A lemorzsolódás elleni egyik hatékony eszköz a teljeskörű iskolai egészségfejlesztés (benne a művészetek alkalmazásával), mivel a tanuló sikeres iskolai szereplését segíti.

Papp Viktor tanár úr arról beszélt, hogy a szakképzésben résztvevők egy része nem tud írni, olvasni. Ez azt feltételezi, hogy sok éven át görgetett sikertelenség van a tanuló mögött, ami nyilván a lelki egészséget nem javítja, hanem rombolja. A tanulási sikertelenség és a lelki egészség hiánya egymást rontó ördögi kört alkot, amit az egészségfejlesztés bevált eszközeivel át lehet törni (persze minél előbb, annál jobb lenne).

Bakota Éva ügyvezető a jól képzett, megfelelő szakembereket várja a szakképzéstől. Nem fejtette ki, de nyilván a „megfelelő” szóba beleérti a testi-lelki-szellemi egészséget is, hiszen enélkül sokkal nehezebb „megfelelőnek” lenni.

És végül mi is ez a hatékony, azaz teljeskörű iskolai egészségfejlesztés?

Az iskolai egészségfejlesztés akkor hatékony, ha teljeskörű. A teljeskörűség (angol szakszövegekben: holistic) az alábbi 5 vonatkozásban is érvényes követelménye a hatékonyságnak:

1. ha nem szűkül le egyik-másik beavatkozási területre, hanem mindegyik fő egészség-kockázati tényezőt befolyásolja
2. ha nem szűkül le egy-egy akció időtartamára, hanem az iskola mindennapi életében folyamatosan és rendszeresen jelen van
3. ha nem szűkül le egy iskolai közösség valamelyik részére, hanem az egészségfejlesztést megvalósító iskola minden tanulója részt vesz benne
4. ha nem szűkül le a tantestület egyes tagjaira, hanem a teljes tantestület részt vesz benne
5. ha nem szűkül le az iskolán belüli közösségre, hanem bevonja a szülőket és az iskola közelében működő, erre alkalmas civil szervezeteket, valamint az iskola társadalmi környezetét (pl. fenntartó) is.
A teljeskörű iskolai egészségfejlesztés az alábbi 4 egészségfejlesztési alapfeladat rendszeres végzését jelenti (minden tanulóval, a teljes tantestület és a szülők bevonásával, szakmai ellenőrzés és megfelelő finanszírozás mellett):
– egészséges táplálkozás megvalósítása (lehetőleg a helyi termelés-helyi fogyasztás összekapcsolásával)
– mindennapi testnevelés/testedzés minden gyermeknek (ennek részeként sok más szakmai elvárás közt gerinctorna és tánc is)
– a gyermekek érett személyiséggé válásának elősegítése személyközpontú pedagógiai módszerekkel és a művészetek személyiségfejlesztő hatékonyságú alkalmazásával (ének, tánc, rajz, mesemondás, népi játékok és népi rítusjátékok, stb.)
– számos egyéb téma közt környezeti, médiatudatossági, fogyasztóvédelmi, balesetvédelmi és családi életre nevelést is magában tartalmazó egészségfejlesztési (modulszerű) tantárgy hatékony (=bensővé váló) oktatása.
A teljeskörű iskolai egészségfejlesztés az idevágó nemzetközi és hazai szakirodalom bizonyítékai szerint az alábbi részterületeken jelentkező hatások révén eredményezi a hatékonyságot:
– tanulási eredményesség javítása
– iskolai lemorzsolódás csökkenése
– társadalmi befogadás és esélyegyenlőség elősegítése
– dohányzás, alkoholfogyasztás, kábítószerfogyasztás és egyéb szenvedélyek elsődleges megelőzése
– bűnmegelőzés
– társadalmi kapcsolatok javulása a kortársakkal, szülőkkel, pedagógusokkal
– önismeret és önbizalom javulása
– alkalmazkodókészség, stresszkezelés, problémamegoldás javulása
– érett, autonóm személyiség kialakulása
– krónikus, nem fertőző megbetegedések (lelki betegségek, szív-érrendszeri, mozgásszervi és daganatos betegségek) elsődleges megelőzése
– társadalmi tőke növelése.
Mivel minden iskola nem tudná azonnal vállalni a teljeskörű iskolai egészségfejlesztés szakmai feladatainak rendszeres végzését, bevezetése csak fokozatosan történhet, nyilván az iskolák önkéntes bekapcsolódása alapján. A néhány kistérségben történő elindítást követően fokozatos elterjesztés szükséges a többletfeladatok finanszírozását jelentő forrás központi költségvetésben történő biztosításával. Így érhetjük el a mindannyiunk számára fontos nevelési és népegészségügyi célt: néhány év múlva minden gyermek részese legyen az iskolai egészségfejlesztési feladatok hatékony megvalósulásának.

dr. Somhegyi Annamária Ph.D.
prevenciós igazgató
Országos Gerincgyógyászati Központ
+


Tudás erkölcs nélkül? – Veszélyek a jövő tudósainak nevelésében

A délelőtti előadásokból egyértelműen kiviláglott, hogy a következő polgári-nemzeti, kereszténydemokrata értékelvű kormány oktatáspolitikájának célkitűzése a Klebelsbergi mű helyreállítása és továbbfejlesztése lesz. Ezzel messzemenően egyetértek és szinte az egyetlen járható útnak tartom. Én magam elsőéves egyetemi hallgató korom óta dolgozhatok egy olyan épületben, a szegedi Dóm tér sarkán, amely szintén a Klebelsbergi életmű része, ahogy a közeli emléktábla felirata mondja. „Te saxa loquuntur” (Rólad a kövek beszélnek). De a Klebelsbergi életmű nemcsak kövekből, épületekből, a bennük elhelyezett műszerekből állt. Még fontosabb szerepet kaptak benne azok a személyek, akik cselekvő értelmet adtak az előbbiek létrehozásának.

17 éve vezethetem azt az intézetet, melynek vezetője 1930 és 1945 között a Klebelsberg miniszter által hazahívott Szent-Györgyi Albert volt. Szent-Györgyi életútja számos megragadó példát mutat a kutató, egyetemi oktató – sokszor a saját karrierjét és akár személyes biztonságát, életét is kockára tevő – kötelességtudatára, társadalmi felelősségvállalására.

Ezzel a megtisztelő, súlyos örökséggel szeretnék röviden hozzászólni a legmagasabb szintű szervezett oktatási forma, a doktori képzés előtt álló kihívások témájában. A doktori képzés, a doktori iskolák és ösztöndíjak létrehozása az Antall kormány egyik legsikeresebb, máig működő kezdeményezése volt az oktatás területén. Ennek révén mára többezres számban szereztek fokozatot a kutatás-fejlesztés szakember utánpótlásának tagjai. Hiba lenne elfelejteni azonban, hogy a vezető egyetemi, főiskolai oktatói állások betöltésének is feltétele a PhD doktori fokozat, így jelenleg a szemünk előtt, a kezeink között mennek keresztül a következő generációk értelmiségének oktatói, nevelői, vagyis az „őrzők őrizői”.

Szakmai képzésük színvonala nagyrészt megfelelő, ezt a Magyar Akkreditációs Bizottság rendre ellenőrzi. Az anyagi feltételek természetesen javíthatóak. Meggyőződésem hogy a kutató egyetemeknek szánt plusz támogatások legjobban és leghatékonyabban a doktori iskolákhoz rendelten használhatóak fel.

A doktoranduszok értelmiségi felelősségtudatának alakítása, erkölcsi nevelésük azonban meglehetősen hiányos, esetleges. Ahol formális etikai képzés egyáltalán zajlik, annak hatásait ott is gyorsan lerombolja a „mindegy hogy mit csinálsz, csak sikeres legyél” szemléletmód rejtett kurrikuluma. A saját kutatási terület sajátos erkölcsi dilemmái, a kutatási támogatások, a pénzszerzés-pénzköltés rendszere, a mesterek, tanárok iránti, illetve a doktorjelöltek egymás közötti viselkedési normái, a verseny és együttműködés egészséges egyensúlya, a társadalom, az emberiség, a jövő generációk, a környezet iránti felelősségtudat kérdéseivel való szembesülés, elmélyült gondolkodás hiányában hamar kialakulhat az erkölcs nélküli tudás veszélyes kombinációja.

A tudományetika szcientista és a prakticista megközelítése egyaránt zsákutcának bizonyult. Az előbbi leegyszerűsítve annyit tesz, hogy ha valamit a tudományban meg tudunk csinálni, akkor az biztosan nem erkölcstelen, hiszen – a Jóisten úgysem hagyta volna hogy megtegyük, ha nem lelné örömét benne. Ezen gondolkodásmód tarthatatlanságára II. János Pál pápa Fides et Ratio enciklikájában már 1998-ban rávilágított. A genetikai, molekuláris biológiai, őssejt és más kutatások az azóta eltelt évtizedben szinte naponta vetnek fel korábban elképzelhetetlen, súlyos erkölcsi dilemmákat.

A prakticista álláspont kényelmesen a jogszabályok mögé bújik: Amit a jogszabályok engednek azt etikailag is elfogadhatónak tartja. Ez különösen ott veszélyes, ahol a jogszabályok erkölcsi megalapozottsága gyenge lábakon áll. Gondoljuk el amint Mózes lehozta a kőtáblákat a hegyről, ha akkor, ott szavazást rendez a tíz parancsolatról, aligha kapta volna meg az ötven százalék plusz egy szavazatot a jelenlevőktől.

A legmagasabb szintű értelmiségi képzés leendő oktatóinak és a tudományos kutatás szakember utánpótlásának erkölcsi felkészítése, nevelése nem megkerülhető és nem halasztható feladatunk. Akkor is ha a morális szempontok tiszteletben tartása gyakran nem a karrierépítést, a gyors előmenetelt garantálják és nem a kutatási támogatások bőséges, könnyed hozzáférését jelentik. Olyan szakmai-morális közeg kialakítását és fenntartását igényli, ahol a majdan kiválasztásra jogosultak kiválasztása a tudományos teljesítmények, publikációk mellett, szilárd erkölcsi alapokon, emberi kvalitások alapján történik.

Ennek fontosságát az Európai Unió is felismerte. A Hetedik Keretprogram összes kutatási programtervét fokozottan szigorú etikai bírálatnak és nyomon-követésnek vetik alá. Helyesen és tudatosan vállalva akár az ezzel járó versenyképesség romlást más földrészek (Ázsia, Észak Amerika) kutatóival, kutatási programjaival szemben. (Európa keresztény gyökerei talán mégsem vesztek el teljesen?)

A leendő kutatók, vezető egyetemi főiskolai oktatók erkölcsi nevelése egy kereszténydemokrata indíttatású oktatáspolitika fontos eleme kell hogy legyen Magyarországon is.

Figyelmüket megköszönve.

Dr. Dux László
tanszékvezető egyetemi tanár
SZTE ÁOK Biokémiai Intézet

+

Azonnali változások szükségessége az oktatáspolitikában

Az elmúlt évek oktatáspolitikája számos olyan változtatást hajtott végre, amelyek nélkülözik a tudományos megalapozottságot. A reformok másik csoportja általános érvényűvé tett néhány olyan pedagógiai paradigmát, amelyek az adott problémának legfeljebb egyik megoldását jelentik. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a gazdasági-pénzügyi diktátumok előtt meghajolva az oktatási kormányzat ezeket ideológiai igazolásul használta föl (csak egy példa a sok közül az integrált nevelés kimérája). A reformdöntések végrehajtását nem előzték meg szakmai-tudományos viták, az előkészítésbe nem vonták be a pedagógustársadalmat, így felhasználatlanul maradtak a gyakorló pedagógusok tapasztalatai. Mindezek eredményeként ideologisztikus reformdiktatúra valósult meg.

Egy majdani demokratikus oktatáspolitikának tehát óvakodnia kell attól, hogy ideológiai önigazolást keressen intézkedéseihez, sőt hangsúlyoznia kell, hogy visszatér ezek szakmai-tudományos megalapozásához, a konszenzuskereséshez. A közoktatás további leépülésének megakadályozásához viszont ezt az előkészítést a lehető legrövidebb időn belül el kell végezni azon korábbi intézkedések visszavonásához, amelyek nyilvánvalóan megalapozatlanok tudományosan-pedagógiailag, vagy egyoldalúságuk miatt alkalmatlanok a problémák megoldására.

Az idő rövidsége miatt csak felsorolom azokat a területeket, ahol az így értelmezett azonnali intézkedések szükségesek:

– A közoktatás műveltségi anyagának terjedelme. Nyilvánvaló, hogy az iskolának nem lehet célja az ismeretek minimalizálása, s az sem, hogy a növendékeket leszoktassa a szellemi erőfeszítésről, hanem éppen az, hogy rászoktassa őket. Foglalkozni kell tehát a lexikális anyag és kompetenciák viszonyával, kiemelten a memoriter kérdésével.

– Ezzel összefüggésben felülvizsgálandók: a követelmények teljesítésének mérése, az osztályozás, értékelés, kvalifikáció kérdései. Különösen érvényes ez az érettségi vizsga vonatkozásában.

– A természettudományos tárgyakat nem megszüntetni kell science címszó alatt, hanem biztosítani szükséges az oktatásukhoz szükséges tárgyi és személyi feltételeket. – A szakrendszerű oktatás időtartamának lerövidítése tudományosan nem indokolható, az ezzel kapcsolatos változtatások revízió alá veendők.– Az integrált nevelés eszköze csak olyan mértékig alkalmazható, amíg nem veszélyezteti a tanulók többségének minőségi foglalkoztatását, iskolai életük biztonságát.

– A nevelési eszköztárban visszahelyezendő jogaiba a pedagógiailag indokolt, tényleges büntetés, ezzel kapcsolatban sürgősen fölül kell vizsgálni a tankötelezettség korhatárát, az igazolatlan, illetve túlzott mértékű mulasztások következményeit.

– Vissza kell állítani a szabad iskolaválasztás demokratikus jogát, megszüntetendő a felvételi követelmények központi előírása.

– Valódi feladatfinanszírozási rendszer kialakításával biztosítani kell az iskola-fenntartási szándékhoz szükséges eszközöket, a pedagógiailag indokolt létszámú osztályok és csoportok működtetését.

A normális iskolai működéshez szükséges normatívák biztosításának nem lehet akadálya a gazdasági-pénzügyi válság. Befejezésül a teljesség igénye nélkül felsorolok néhány olyan közoktatáshoz kapcsolódó területet, melyekről a közoktatás érdekeinek sérelme nélkül jelentős eszközök vonhatók ki: tankönyvkiadás és terjesztés, minőségbiztosítás és minőségirányítás, háttérintézmények és hivatalok, a tanártovábbképzés jelenlegi rendszere, stb.

Heltai Miklós
nyugalmazott gimnázium-igazgató
+
Gondolatok a konferencia után

Iskola, erkölcs, tudás – Az utóbbi kettő kialakítója, befolyásolója régebben elsősorban a család és az iskola volt. Mára ez megszűnt, már nem csak a család és az iskola, hanem egy sokkal szélesebb tér az, ami a közfelfogást, viselkedési normákat, egyebeket meghatározza, irányítja. Nem részletezem. Ezért a kulturális politika nem állhat meg az iskola, az oktatás témakörénél, hanem ha valóban embereket akar nevelni, értéket adni, akkor az egész társadalmat átszövő kulturális környezetre kell hasson, illetve azt kell megváltoztatnia.

Öröm volt Semjén Zsolt elnök úr beszédét hallgatni, mert ezt a témát is érintette, nevezetesen a médiát, hogy mennyi gonosz gondolat és viselkedési mód áramlik azon keresztül az emberek, a védtelen gyermekek felé. Ezen változtatni kell! Nem gondolom, hogy máról holnapra eredményt lehet elérni, hiszen hatalmas pénzek és érdekek lehetnek a háttérben, de okos törvényi szabályozással, korlátozásokkal stb. talán mégis elérhető, hogy egy ország közerkölcseit mégse a pénz határozza meg.

Ahhoz, hogy valamire igent tudjunk mondani, hogy bármilyen témában jó döntést tudjunk hozni, sok nemet is ki kell mondanunk. Ha útkereszteződéshez ér az ember, akkor dönt, hogy nem erre, erre, erre, hanem amarra megy. Ahhoz, hogy építeni lehessen, a romboló erőket ki kell küszöbölni. Meg kell szűrni a TV műsorokat: szellem-, közösség-, és közerkölcs romboló műsorok helyett, értéket nyújtani. Ne a cinizmus, a minden értékről, tekintélyről való ocsmány beszéd, gondolat legyen az uralkodó. Úgy gondolom, ez azért oldható meg, mert az agresszív, vagy erkölcstelen filmeknél – amiket perifériális időben sugároznak (hatnak) – sokkal nagyobb problémát jelent a léhűtő, színvonaltalan, proli műsorok szórása fő műsoridőben. Ezek eredményezik az igénytelenséget, cinizmust, trágár, fennhéjázó beszédmodort, stílust, végső soron a gondolkozásra, többre vágyásra való igényt öli.

Az alábbiakban a programfüzet egyes gondolataihoz fűzök néhány továbbit.

1. Az alapelveknél megemlíti a kiadvány az ellenőrzött minőség teljes körű érvényesülését, továbbá a korszerű ellenőrzést. Hoffmann Rózsa is említette, hogy 1985 óta nincs külső ellenőrzés, szakszerű segítő tevékenység. Igaz, hogy a KPSZTI élenjárva elkezdett egy katolikus iskolákra kiterjedő szakértői rendszert, de ez még nagyon kevés. Ott gyakorló pedagógusok, saját iskolájukból hiányozva, nem kevés többletmunkát vállalva tették, amit tudtak, heroikusan. Ez nem elég. Országos szakértői, ellenőrző rendszer szükséges. Olyan pedagógusokból, akik fő munkakörként ezt teszik. Természetesen üdvös, ha maguk sem esnek ki a tanítási gyakorlatból, de mégis szükséges, hogy legyenek, akik ezt vállalják első feladatként, hiszen ez két különböző munka, esetleg más-más adottságokat is kíván. A szakértők maguk is sokat tanulnak egy-egy látogatás alkalmával, amit továbbvihetnek. Amikor én láttam idegen iskolákat, mindig szereztem olyan tapasztalatokat, amiket akár saját iskolámban, akár másoknak ajánlva tudtam hasznosítani. Az sem mellékes, hogy nem csak szűk körzetben mozoghatnának, hanem az egész ország oktatásáról, neveléséről átfogó képet nyerhetnének, amit a felsőbb vezetés szintén hasznosítani tudna.

2. Szintén még az alapelveknél található, hogy a közoktatási intézmény feladata az értékelvű nevelés a családdal együttműködve és azt segítve. Igen. Tapasztalataim szerint szükség van a szülők „nevelésére” is, az igazi párbeszédre, a szülők bevonására az iskola életébe (az iskola képzési palettája növekszik, ha a szülők által megosztják tudásukat és tapasztalatukat, de az iskola mellett való érzelmi elköteleződésük sem lebecsülendő – tapasztalataim szerint).

A szülőket meg kell erősíteni szülői hivatásukban! Bátorítani és dicsérni kell őket. Talán ez a családi életre nevelés első lépcsője.

Meglátásom szerint itt nagy hiányosságai vannak a pedagógus társadalomnak. Tanítótól miniszterig nem tudunk a szülőkkel kommunikálni. (Hiller miniszter úr soha nem írt levelet a szülőknek, csak most a vírus elleni oltás kapcsán. Miért?) Osztályfőnök, iskolaigazgató, miniszter akarjon szólni a szülőkhöz! Legyen közlendője értékről, célról, emberről, ifjúságról! A szülői értekezletek sokszor csak események, farsangok stb. megbeszélése, ahelyett, hogy megerősítés, igazi dialógus lenne. Igazgatóknak fontos, hogy összevont szülői értekezletet tartsanak nevelési kérdésekről, stb. Ebben segíteni kell a pedagógus társadalmat.

Továbbá tanórákon a családi életre való nevelésnek helyet kell kapnia. Erre a pedagógusokat fel kell készíteni (maguk is sok sebből véreznek talán).

3. Cél a test, a lélek és a szellem arányos fejlesztése. A test. A sport hatalmas pedagógiai erő: szabályok megismerése, hovatartozás, veszteni tudás, akaraterő nevelése, stb. De nem elég a tornateremépítés, mindennapos testnevelés. Az átkos szocializmusban a sport még nagyobb szerepet kapott: 1990-ben 20000 edző volt, többségük tisztességes, jóakaratú, gyermekre figyelő pedagógus. Ez pénzhiányból 1998-ra 5000 főre zsugorodott. Fontos lenne a fiatalság pozitív lekötése érdekében ezt visszaállítani!.....

4. Talán ide kapcsolódik az ifjúsági mozgalmak kérdése. Ami nincs. Régen volt az úttörő. Nem szerettük, soha nem voltam táborban, mert nekem volt családom, – jó. De mi van az utcán kallódó fiatalokkal, deszkásokkal, stb.? Hatalmas az űr… Van cserkészet, Regnum, az egyházi iskolásoknak evezős, kerékpáros, gyalogos nyári túra. De ez kevés. És még ez is esetleges. A Regnum pl. önerőből képzi a saját vezetői bázisát, hatalmas jól bevált tapasztalattal és lelkesedéssel. Lehetne használni az ő tapasztalatukat az ifjúság szervezésében, vagy legalább támogatni, megerősíteni. Orvosok, papok, pedagógusok maradék csepp idejüket is a fiatalokra szentelik. Hogyan lehetne az ő nyomdokaikon szélesíteni a bevont ifjak körét? Tehát az ifjúsági mozgalmak terén is valamit tenni kellene!

5. A felsőoktatás feladata az ország felsőfokú szakemberigényének biztosítása. Igen, de itthon maradnak? Elvégzik az orvosi egyetemet állami költségen, majd egyéni érdekből külföldön kamatoztatják az itthon ingyen szerzett tudásukat. Ez nem erkölcsös cselekedet.

Az jó, ha külföldön tapasztalatot szereznek. De jöjjenek haza! A legnagyobb értéket, amit Magyarország előállíthat: a tudást, itthon kell tartani! Törvényi úton, vagy akár szerződéssel biztosítani kell, hogy aki állami finanszírozású felsőbb képzésben részesül, egy bizonyos időt hazájában szolgáljon.

6. A pedagógust megilleti a morális társadalmi létfeltétel.

Ma mindenki jobban tudja, mint a pedagógus. Vagy a tanár tehetetlen. A gyerek kerüli az iskolát: a szülő is, a jegyző is széttárja a kezét, – még mindig így a jobb, semmint állami gondozásba tenni. Csak akkor valósulhat meg az idézett elv, ha az iskolának lesz szankcionáló jogköre. Buktatás, eltávolítás…stb. Ezek persze barátságtalan intézkedések, de nem is kell belőlük sok. Csak éppen annyi, hogy mindenkinek nyilvánvalóvá váljék, hogy az iskolában, ebben az országban mindennek van következménye.

7. Az átjárás a különböző típusú iskolák között rugalmas. Hogyan?

Természetes, hogy a pedagógus minden segítséget megad, ami tőle telik, de ez akkor is nehéz, elsősorban az iskolát váltó diáknak. Szülőként és pedagógusként is többször átéltem. Csak nagyon indokolt esetben ajánlott. Vagy…, vagy a kerettanterveket kell még jobban összehangolni.

8. Megszűnik az előrehozott érettségi? Miért? Természetes, hogy vannak árnyoldalai, de vannak előnyei is. Van olyan diák akinek ajánlható és hasznos, van akinek nem. Esetleg kérvényhez kötötten, a tantestület döntése alapján engedélyezhető egyes diákoknak. ???

9. Minden tanulónak legalább egy alkalommal támogatott tanulmányi kirándulás keretében el kell jutnia határon túli magyarlakta területekre.

Ez nagyon jó! Bár ha már elindul a közoktatás ezen az úton, nem érném be ennyivel. Nem elég, ha ki tudja milyen társadalmi, családi háttérből érkező fiatalok, mint turisták érkeznek a határon túli magyarlakta területekre. Szükséges, hogy az ottani diákok életében is részt vegyenek, belekóstoljanak mindennapjaikba, kapcsolatok szülessenek. Akár úgy, hogy a támogatás csak akkor jár, ha az elhelyezés családoknál történik. Ezzel az ottani magyarságot anyagilag is lehet támogatni. Amikor Japánban jártam, a fogadó családok költségeit a Japán Alapítvány fizette.

Török Péter Pál
igazgatóhelyettes, Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium
és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Piliscsaba
+
A pedagógusok és a közoktatási intézmények szakmai szabadsága
a KDNP terveinek fényében

(A tervezéstől a mérés-értékelésig)
Amikor megbecsülésről beszélünk, önkéntelenül is először az anyagi megbecsülés, a méltó munkabér, a jutalmazás jut eszünkbe. Ez valóban rendkívül fontos, azonban legalább ilyen lényeges lehet a szakmai felkészültség elismerése is. Ha egy komoly szakmai tudást igénylő feladattal bízunk meg valakit, elismerjük azt, hogy az illető birtokában van a feladat végrehajtásához szükséges tudásnak, és így már magával a megbízással is megbecsülésünket fejezzük ki.

Ezt megtehetik a közoktatás irányítói is, azzal, hogy az oktatási folyamat céljának és végrehajtásának tervezését a folyamat végrehajtóira, azaz az iskolákra, a pedagógusokra bízzák. Manapság a közoktatásban dolgozó pedagógusok látszólag soha nem látott szabadságot élveznek e téren. Maguk választhatják módszereiket, szabadon választhatnak taneszközöket, sőt, az intézmények teljesen szabadon alakíthatják ki pedagógiai programjukat és benne helyi tantervüket. Ismétlem, látszólag. A valóság ugyanis az, hogy ennek a parttalan szabadságnak a következményeként a helyi tanterv – rosszabb esetben a teljes pedagógiai program – a legtöbb intézményben formálissá válik. Miután egy szakértő kipipálta benne az összes törvény által előírt fejezetcímet, bekerül az irattárba, és feledésbe merül, nem játszik jelentős szerepet a tankönyvválasztásban és a pedagógiai munka ellenőrzésében sem. Végső soron leginkább a tankönyvek határozzák meg a tanítási óra anyagát és az iskola arculatát.

Nagyon fontos, hogy egy-egy iskola pedagógiai programja, tanterve kifejezze az intézmény önálló arculatát, saját célkitűzéseit, és az ott tanító pedagógusok szakmai tudására épüljön. Ennek megvalósulásához azonban az intézményeknek sokkal több kapaszkodóra van szüksége. Ezért – bár ellentmondásnak tűnik – azt kell mondanom, hogy a kötelező kerettantervek bevezetése (szabadon tervezhető 10%-kal) növelné az iskolák szakmai önállóságát. 10% már valóban tervezhető, nem haladja meg a nevelőtestületek idő és tudáskereteit. Így tehát %-os arányban kevesebb önálló terv valósulhat meg, ugyanakkor sokkal több az esély arra, hogy valóban meg is valósul. Ilyen tantervi szabályozás mellett tehát jobban kirajzolódhat az iskolák önálló arculata, ugyanakkor biztosabbá válhat az intézmények közötti átjárhatóság is.

A kötelező kerettantervek a partnerek számára is könnyebben ellenőrizhetőek, számon kérhetőek. Korlátozzák, ugyanakkor megkönnyítik a tankönyvek megalkotását is, amennyiben a tankönyvek tartalma is ezekhez igazodik. Ez feloldaná a szinte minden iskolában problémát jelentő tanterv-tankönyv feszültséget is.

Végül ez a típusú tantervi szabályozás valóban lehetővé teszi a külső szakmai ellenőrzés rendszerének megvalósítását. Az ebben résztvevő szakértőktől elvárható a kerettantervek lényegének ismerete, a szabadon tervezhető 10%-ot pedig az intézmény ellenőrzése előtt könnyen megismerhetik. Létrejöhet egy olyan mérés-értékelési rendszer, amely valóban segíti és fejleszti az iskolák oktató-nevelő munkáját, és amelyben az Oktatási Hivatal neve nem a büntetés rémével, hanem a tantervi célok megvalósulásának segítőjével azonosul a pedagógusok gondolataiban.

Visszatérve kezdő gondolatomra: Ha komoly feladattal bízok meg valakit, azzal megbecsülöm, ha azonban nem adom meg a feladat kellő kereteit és nem biztosítom a hozzá szükséges eszközöket, hanem előre tudom hogy a képességeit és lehetőségeit meghaladó feladat elől menekülve az én elképzelésemet fogja megvalósítani, akkor nem megbecsülöm, hanem becsapom és megalázom. Úgy érzem, a tantervvel kapcsolatban ez történik a mai pedagógusokkal. Fontos, hogy a jövőben ne egy „tisztellek, ezért azt csinálsz, amit akarsz, illetve amit tudsz”, hanem egy „tisztellek, ezért irányítalak, de teret adok a véleményednek” – elv érvényesüljön a tantervi szabályozásban és ellenőrzésben.

Néhány továbbgondolásra javasolt kérdés, felvetés:

– A 10% meghatározásának mi lenne a módja? Az óraszám 10%-a, vagy valamilyen egyéb számítási mód?

– Vonatkozzon-e a 10% az emelt szintű oktatásra, vagy inkább a kerettantervek tartalmazzanak előírást az emelt szintre külön is? (Ez pontosíthatná az emelt szintű oktatás fogalmát is, jelenleg ez csak óraszámi kérdés)
– Az egyes tantárgyak óraszámát is a kerettanterv adja meg? Ha igen, megmaradnak-e a jelenleg előírt – az osztályok számával is összefüggő – órakeretek?
– A jelenlegi szabályozás – szerintem helyesen – megengedi a kötelező órák megemelését testnevelés órával. Ugyanezt ki lehetne terjeszteni minden ún. készségtantárgyra, azzal a megkötéssel, hogy ezeken kizárólag gyakorlati foglalkozás tartható. Ez esetleg javíthatna kicsit a művészeti tárgyak helyzetén.
– Javaslom, hogy az erkölcsi-, közösségi-, egészségre nevelés valamint a hazaszeretetre nevelés erősítése ne új tantárgyak bevezetésével valósuljon meg. Ha mégis, akkor ezeket csak a pedagógusok megfelelő képzése, a tantervek, tankönyvek kidolgozása és megismertetése után szabad bevezetni, különben úgy járunk, mint a hon- és népismeret vagy a természetismeret bevezetésekor. Nem lesz kire építeni. De szerintem nincs szükség új tantárgyakra, a meglevőkbe a fenti célokat be lehet építeni, és a kötelező kerettantervekkel biztosítani lehet megvalósulásukat.
– Tisztázni kell az ún. tantárgyi modulok helyzetét, fogalmát, megvalósításának módját. Az egyes iskolák gyakorlata e tekintetben nagyon sokféle. Szerintem ezek is jól integrálhatóak a meglevő tantárgyakba.
– Érdemes lenne talán egy olyan tantárgyat kidolgozni, amely a mostani ének-zenét ötvözné egyéb nemzeti kulturális értékekkel, az éneknél magasabb óraszámban (népdalok, népzene, néptánc, néprajzi ismeretek, helytörténet). Természetesen ezt is a megfelelő pedagógusok képzésével kellene kezdeni.
Szakál Ferenc
igazgató
Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola, Cegléd
+

A szakképzés területén a munkakör elemzésével és a gazdálkodó szervezetek validálásával megalapozott rendszerelvű szakmastruktúra fejlesztést követő összecsiszolás és szélesedő innováció a jövőben megfelelő keretet ad a magyar tradíciók fenntartásának és az Európai Uniós irányelvek érvényesítésének.

Az életpályát megalapozó tudásláncra felfűzhető moduláris szerkezetű, kompetencia rendszer (szakmai, személyes, társas, módszer kompetenciák, szakmai ismeretek, szakmai készség) szakmai tartalom és a módszertani megújulás mellett az életpálya tervezést lehetővé teszi és ezzel az egész életen át tartó tanulást támogatja.

A szakképzésbe való belépéshez az írni, olvasni, számolni tudás az életkori sajátosságnak megfelelő szinten nélkülözhetetlen.

A rendszer összecsiszolása, majd a felnőttképzéssel, a közoktatással és a felsőoktatással együtt közös ernyő alá vonása új kihívás a fejlesztőknek, az eredmény pedig új lehetőségeket tár az állampolgár részére mind a tanulás, mind a munka terén.

Mindezek működtetése egységes szabályozást igényel.

Az elmélyült szakmai képzés mellett azonban nem szabad elfelejtkezni sem az ifjúság, sem a felnőttek körében zajló agressziós folyamatok erősödéséről a harag, a félelem, a konfliktus kezeléséről, az etikus magatartásról, egyáltalán a nevelésről.

A szakképzés még erőteljesebben igényli a nevelési irányok, célok meghatározását, az elvek tudatos alkalmazását példákon, példamutatáson, tevékenységeken keresztül. Hiszen a végzettek az iparban, mezőgazdaságban, szolgáltatásban stb. dolgoznak, és a lakosság nap mint nap találkozik a termékeikkel a munkáikkal.

A szakmai és nevelési célok minden szinten az egy csoportban, egy osztályban tanító tanárok egyéni és együttes csoportmunkájával valósítható meg.

A célok elérése, a feladatok megvalósítása a több tíz év óta megszüntetett, a mai kor szellemének megfelelő független külső ellenőrzés nélkül nem oldható meg.
A szakképzésben, felnőttképzésben dolgozó pedagógus szakmai munkája támogatásra kerül, de ki tud segíteni a nevelésben.

Hiányzik ma egy olyan szervezet, kamara, amelyik tudományos és gyakorlati alapon segítséget tud nyújtani a nevelési szituációkban és a pedagógus szakmával szembeni bizalom fenntartására és erősítésére törekszik.

Modláné Görgényi Ildikó
+

Az SNI a/ és b/ kategóriás, és a BTMN gyermekek minősítése,vizsgálata és ellátása

• A pedagógusok és szülők tapasztalják, hogy az óvodában és iskolában évről évre nő a segítségre, fejlesztésre szoruló gyerekek aránya :
• az SNI a/ vegyes kategóriában, amelyekben ott vannak átlagos övezetbe tartozó, vagy annál jobb IQ-jú, illetve az átlag alatti IQ-val rendelkező gyermekek, közös jellemzőjük az ú.n. organikus eredet
• az SNI b/ vegyes kategóriás gyerekek, átlagos, annál jobb, vagy átlag alatti IQ-val, közös jellemzőjük a nem organikus eredet
• illetve növekszik a jelenlegi besorolás szerint BTMN-nek minősülők aránya is, - akiknek esetenként lehetnek az előzőekhez hasonló tanulási/magatartási zavaraik, nincs közös jellemzőjük, és egyre komplexebb szenzomotoros eltéréseket mutatnak

A fejlesztésre/gyógypedagógiai terápiára szoruló gyermekek létszámának növekedése nem csak napi tapasztalat:
– egy – a Nevelési Tanácsadó által kezdeményezett – 4 község óvodáiban végzett vizsgálat 28-40%-os, különböző mértékű rászorultságot mutatott ki
– a gyerekek 5 - 7;6 évesek voltak,
– a vizsgálat standard logopédiai szűrőteszt volt, amit az iskolakezdés előtt minden gyermeknél ajánlatos elvégezni az anyanyelvi készségek - diszlexia, diszgráfia,
– a grafomotoros készségek - diszgráfia
és részben a diszkalkulia kivédése érdekében
– a lassúbb érésű gyermekek százalékaránya nem változtat jelentősen a százalékos arányon

A leginkább vitatható kategória: organikus és nem organikus eredet
mintegy 15 éves – főleg ideggyógyászati jellegű – gyógytornász, és hosszú gyógypedagógiai vizsgálós múlttal a hátam mögött éltem a gyanúperrel, hogy az organikus eredet nem egykönnyen kimutatható, illetve kizárható

Kompetens egészségügyi intézmény elismert szakemberétől kérdeztem, hogy el tudja-e teljes biztonsággal dönteni a neurológus/pszichiáter, hogy milyen eredetűek az SNI gyermek problémái.

A válasz leegyszerűsítve: Nem. Biztonsággal azt tudjuk megállapítani, hogy melyik funkció működik jól, illetve az átlagosnál gyengébben. Hogy ennek mi az eredete, arra egy klinikumban dolgozó neurológus, vagy pszichiáter sem fog tudni egyértelmű választ adni.

A válasz további része pontosan megfelel saját magam, és a korábban európai hírű gyógypedagógiai szakma – sajnos az utóbbi években egyre inkább mellőzött – véleményének: nem eredet-specifikus, hanem szükséglet-specifikus vizsgálati véleményre és ellátásra volna szükség

Nem mellesleg: a rendelkezés kimondja, hogy organikus, nem organikus eredetet csak megfelelő szakorvos állapíthat meg. Ezzel szemben a vizsgálati véleményekről sorra-rendre hiányzik az orvos aláírása, és sajnos gyakran az orvos vizsgálata sem történik meg. A szakvélemény nem felel meg a kritériumoknak, mégis annak alapján születik döntés! Ennek alapján, differenciáltan dotálják a gyerek ellátását is.
A rászoruló gyerekek számának növekedése mellett egyre csökkennek a vizsgálati és ellátási lehetőségek, létszámok. A hektikus (szinte minden félévben bekövetkező) változások állandóan lefaragnak valamit az amúgy is szűkös feltételekből.

– Kérem, gondolják meg, mit jelentenek az elmulasztott hónapok, fél évek, esetleg egy év az 5-7 éves, intenzív fejlődési időszakban lévő, esetleg éppen iskolát kezdő gyerek életében!

Gyakran a gyerek sorsát meghatározó, egész életére kiható vizsgálat időtartama és rendszere – tisztelet a kivételnek – sok kívánnivalót hagy maga után. Erről azonban legkevésbé a szakértői bizottságokban és nevelési tanácsadókban dolgozó kollégák tehetnek.

– Ahogyan nem tehetnek arról a presszióról sem, ami a teljesen szakszerűtlen „vad integrációt” kényszeríti rájuk. A minimális feltételek nélküli - a „befogadó”, de főleg a „befogadott” számára hátrányos - integráció nem szemléletet formál, inkább ellenállást vált ki az integrációval szemben.

Politikai nyomásra megváltoztak az oktathatóság kritériumai, mutatószámai, ugyanakkor jelentősen gyengültek az oktatás/nevelés szakmai, emberi, szemléleti minőségei.

Az ellátásban – kis túlzással - már majdnem eljutottunk a Taigetoszig. Az időkeret sajnos nem engedi a konkrét példák bemutatását, de kiváló intellektusú, és sok nagyon értékes gyerek kallódását tudnám sorolni. A jobbik eset, ha a formai előírásoknak megfelelően, de tartalmilag megkérdőjelezhetően eleget tesznek a szakvélemény előírásának. Gyakori azonban, hogy a gyerek nem kapja meg a fejlesztést,– nem kompetens szakembertől kapja meg azt, –illetve nem elegendő a gyakoriság, vagy a fejlesztés komplex volta.

Kirívó példák:
egy logopédiai intézetként funkcionáló intézményben rendszeres, hogy a súlyos beszédhibás gyerekre heti egyszeri alkalom jut,
máshol pedig a diszlexiás, diszgráfiás gyerekkel (szakvélemény előírására!) speciális képesítéssel nem rendelkező kolléga foglalkozik.
A szülő, ha észreveszi a problémát, ha szívén viseli gyerekének a sorsát, talál jó szakembert és fizet, vagy bedől az egyre szaporodó kóklereknek, és fizet, vagy …………a rossz megoldások sora végtelen.

Kompetencia problémák

A törvény, ha némileg ellentmondásosan is, meghatározza a kompetenciákat:
organikus háttér bizonyítása: orvos (általában hiányzik az aláírás)
az SNI fogyatékossági kategóriájának megfelelően a specifikus ellátást a megfelelő szakos gyógypedagógus biztosítja
pl. mozgássérült = szomatopedagógus,
beszéd, írás, olvasás,számolási zavar = logopédus,
beilleszkedési zavarok= pszichopedagógus
általános fejlesztő foglalkozást fejlesztő pedagógus, vagy gyógypedagógus tarthat
Gyakori a kompetenciák tájékozatlanságból származó, vagy szándékos félreértelmezése (szakember hiányában), ezt sajnos a szakvélemények sem akadályozzák meg.

Összefoglalva:

• az SNI és BTMN gyerekek számának növekedése kvalitatív és kvantitatív szempontból is olyan mértékű, amely az okok intenzívebb feltárását igényelné
• amely egyre jobb minőségű vizsgálati és ellátási helyzetet tenne szükségessé, ehelyett azonban a törvényi szabályozás egyértelműen üzleties szemléletű és egyre kuszább
• egyre nő az az ellentmondás, amit az ellátásra szoruló gyerekek létszámának, problémáik sokrétűségének növekedése, valamint a vizsgálati és ellátási helyzet financiális, személyi és szakmai feltételeinek csökkenése hoz létre
• a szülő, a pedagógus magára marad gondjaival, nehezen, vagy nem kap segítséget, sok a tisztázatlanság
• sok sarlatán, haszonelvű vállalkozás igyekszik kihasználni a rossz helyzetet
• nincs megfelelő szakmai kontroll, a mindennapi élettől távoli és változó funkciójú hivatalok nem jelentenek konkrét segítséget

Huba Judit
gyógytornász, gyógypedagógus (logopédus)
Dunakanyar-Pilis Kistérség (központ: Szentendre)
+

A tézisekkel alapvetően egyetértek, azok szakmai és értékrendbeli tartalmát jónak, megvalósíthatónak és megvalósítandónak tartom.
Néhány gondolatot azonban szeretnék az anyaghoz hozzáfűzni.

Alapelvek

Az alapelvek között hangsúlyozni kellene, hogy a képzés színvonala nemzetgazdasági érdek, mivel a gazdasági versenyképesség növelésének legfontosabb feltétele a magasan képzett és jó munkaerkölcsű szakember.
Továbbá az is általánosan elfogadodott vélemény, hogy tartósan sikeres gazdaság és ennek alapján magas életszínvonal csak abban az országban lehet, amely tudással, képességekkel és nem olcsósággal versenyez. Ezért a tudás közjó és nem gazdaságossági kérdés. A tudásteremtés finanszírozásánál nem szabad spórolni. Ezt bizonyítja a Trianon utáni helyzet, amikor a gazdasági újjáépítés motorja a Klebelsberg–i tudásteremtő oktatásstratégia volt.

A közoktatás

Az óvodáknál hangsúlyoznám az érzelmi és erkölcsi nevelés, illetve a nemzeti identitás kiépesítésének fontosságát.
Az általános iskolák és a gimnáziumok esetén javasolnám az etika és társadalmi felelősség témakörök oktatásának bevezetését.
A szakiskolák és szakközépiskolák színvonalának növeléséhez szükség lenne egyrészt a korszerű technológiák megismertetését lehetővé tevő berendezésekre, műhelyekre az iskolákban, másrészt pedig a legfrissebb szakmai tudással rendelkező oktatókra. Ezért ezekben az iskolákban különösen fontos a tanárok továbbképzése.
Az oktatás minőségének javításához elengedhetetlen továbbá a cégekkel való kapcsolatrendszer kiépítése. Különösen a hazai kis- és közepes vállalkozásokat kellene bevonni tanárként és oktatóhelyként egyaránt.

Szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy az iskola nemcsak kiszolgáló szerepet kell, hogy betöltsön, azaz nemcsak követnie kell az üzleti szféra igényeit. Ezért, bár fontos a hiányszakmákban a hallgatók számának növelése, de legalább ugyanilyen fontos az is, hogy ez az oktatási forma új, versenyképes tudást adjon, és így élenjáró szakmák tanításával segítse új, nagy tudást igénylő cégek megtelepedését.

Nevelés, tanítás–tanulás, felzárkóztatás, tehetséggondozás

A teljes közoktatási rendszerben kiemelten fontosnak tartom a zenei és művészeti tárgyak valamint a testnevelési órák arányának növelését. Ezek ugyanis a kreativitás, illetve az egészség szempontjából stratégiai fontosságúak. Ehhez kapcsolódva a vállalkozási ismeretek életkornak megfelelő tanítását is javasolnám bevezetni a közoktatás rendszerébe.

A cigányság felzárkóztatásának, képességeik kibontakoztatásának legfontosabb eszköze az iskola. Ezért egyetértek az ehhez a témához kapcsolódó javaslatokkal. Azt tenném csupán hozzá, hogy egyrészt ösztönözni kellene a cigány fiatalok pedagógus pályára menését, így létrejöhetne egy, a cigányság kultúrát ismerő oktatógárda, amely sikeresen vehetne részt a felzárkóztatásban. Másrészt a szakképzésben létre kellene hozni olyan oktatóhelyeket, ahol a hagyományos cigányszakmákat tanítanák. Ezek a szakmák ma újra keresettek és munkahelyek teremtését tennék lehetővé vidéken a cigányság körében. A felzárkózást így munkahely teremtéssel segítenék.

Végül szeretném megemlíteni, hogy a vidéki iskolák színvonalának emeléséhez kedvezmények (pótlékok, lakástámogatás, stb.) újbóli bevezetésével kellene kiváló tanárokat vonzani a vidéki iskolákba.

Felnőttoktatás, felsőoktatás

A felsőoktatás szerepét meg kellene növelni az „élet végéig tartó tanulás” rendszerének kialakításában. Ma hazánk az életvégéig tartó tanulás tekintetében az EU–n belül a legrosszabb eredményeket felmutató országok között van. Pedig enélkül nincs gazdaság korszerűsítés, nincs versenyképesség-növelés.

Ezért egyrészt létre kell hozni ennek a továbbtanulási formának a rendszerét, másrészt ösztönözni kellene az embereket arra, hogy frissítsék tudásukat. Ezt nem lehet csupán a cégek jóindulatára, és érdekeltségére bízni. A társadalom általános tudásszintjének folyamatos emelése ugyanis nemzeti érdek, ezért ebbe az államnak is be kell ruháznia.

A felsőoktatásban nagyobb szerepet kell szánni a piacnak. Elfogadhatatlan, hogy egyedül a MAB dönthessen egyes oktatási programok indításáról. A legutóbbi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a MAB – esetenként - adott körök érdekeinek kiszolgálójaként működik. Ezért gyakran azért utasít el indításra vagy alapításra javasolt programokat, mert ezzel – adott intézmények érdekében - a piaci kinálatot és ezzel a szakmai versenyt akarja korlátozni.
Rugalmasabbá tenné a rendszert és javítaná a programok minőségét, ha az iskoláknak a piacon kellene megmérettetni magukat. Ezért meg kellene őrizni a MAB szakmai véleményformáló szerepét és csökkenteni a programokról való döntési jogát.

Végül szeretném megemlíteni, hogy, bár nem szigorúan a köz- oktatási rendszer része, de a társadalom jelenlegi állapotában nagy szükség lenne a népfőiskolai rendszer újraépítésére és ezzel a vidék felemelkedésének támogatására is.

Dr. Csath Magdolna
tanszékvezető egyetemi tanár
az MTA doktora
+
A Harmadik Évezred pedagógiája

Több ezer éves tapasztalat alapján állíthatjuk, hogy az eredményes nevelés alapja mindig a nevelő-nevelt közötti szeretetkapcsolat volt. A tömegoktatás mellőzi ennek gyakorlati alkalmazását, aminek eredményei társadalmunk megújuló erkölcsi-, gazdasági-, politikai kríziseiben évtizedek óta tapasztalhatók. Ma már rendelkezésünkre áll minden olyan tudáselem, amely szeretetpedagógia technológiai folyamatának fölépítését és tömeges alkalmazását lehetővé teszi. Miért is nem építünk rá?

A „harmadik évezred” messzire mutató időtáv. Alig kezdődött el, és nagy történelmi korszakokat fog majd át. Vakmerőségnek tűnik hát az, hogy ilyen megállapítást tesz. Mégis, megfontolva a lehetőségeket visszatértem ehhez a címhez. Miért hiszek abban, hogy lehetséges – pedagógiai divatok hullámai között – évezredekben gondolkodni?

Honnan táplálkozik a hitem abban, hogy – Magyarországon, ahol szinte évente kormányozzák másfelé az ország szekerét – ennyire biztosan lehet valamit állítani? Erre több okom van.

Pedagógiák, iskolák – mutatis mutandis – több ezer éve működnek. Azonban a kiemelkedő, megjegyzésre érdemes pedagógiák és iskolák, (így a jól működő egyházi iskolák) működésének titka és alapja történeti távlatokban, minden esetben, a tanár-diák közötti szeretetkapcsolat volt. Erre épült föl a magas szintű tudásátadás, aminek nincs alternatívája.

A tömegoktatás az iparosodás kezdetén alakult ki. Alapvetően gyermek megőrzési és nem nevelési-képzési céllal jött létre. Ezért a korábban működő, jól bevált alapelvet – az igényeknek megfelelően az 'idomításra' cserélte fel. Erre volt szükség a munkás tömeges társadalmi beillesztéséhez. A szeretetkapcsolat helyébe a szocializálás, majd az elszemélyetelenedett oktatás került a középpontba. Ez alól sajnos az egyházi iskolák egy része sem kivétel.

A dogmatikus megközelítés és a merev szabályrendszerek csak a szavak szintjén engedték érvényesülni a szeretet mindent átható isteni parancsát, nem tudott beépülni az iskolaszervezetek működésébe. Ennek világszerte két és fél évszázados kudarc az ára. Ez alól kivételt az egyházi iskolák némelyike jelentett, csak azok, amelyekben sikerült megvalósítani a szeretetkapcsolat és a tudásátadás egységét. És persze az elitképző magániskolák.

Ma Magyarországon sokan tapasztaljuk, hogy minden tanterv és jelszó, célkitűzés és törvény ellenére, hol a szeretetkapcsolatokra épülő nevelés, hol a tudásátadás, hol mindkettő hiányzik az iskolákból. Az „iskolagyárakban”, a bürokratikus-hatalmi szervezetek darálójában eltűnik a szeretetkapcsolatokban formálható (tanár és diák) személyiség.

Többször találkozunk frusztrált áldozatokkal, mint személyiségekkel. Szenvednek tőle pedagógusok, vezetők, gyermekek, szülők egyaránt. Végső következményeivel pedig kénytelen-kelletlen szembesülünk mindannyian a körülöttünk tapasztalt társadalmi devianciák sokaságában (öngyilkosság, alkoholizmus, rövidülő élettartam, kirekesztés, agresszió, gazdasági, politikai, erkölcsi válságtömeg stb.) Ez az út tehát járhatatlan.

A reformpedagógusok és néhány egyházi iskolamodell vette csak fel a küzdelmet az embertömeggyárral. De vajon meg lehet-e valósítani a "szeretetközpontúság" - eszméit a tömeg-iskolákban is? Mert ha igen, ez lesz a „Harmadik évezred pedagógiája”.

Az elmúlt évszázad reformerei számtalan építőelemét kidolgozták az új nevelési rendszernek (erkölcsi célok, gyermekközpontú aktív nevelés, a száraz intellektualizmus meghaladása, az életkori sajátosságok figyelembe vétele stb.) Ehhez a XX. század végén a fejlődéslélektan, a szociálpszichológia, a tudás-, és a szervezetszociológia hozzátette a csoportokban és szervezetekben való viselkedés megváltoztatásának szaktudományát. Ma már rendelkezésünkre áll minden olyan tudáselem, amely a tömegek képzésének emberi, személyiségfejlesztési lehetőségeit megmutatja.

Azért hiszek tehát mélyen „Harmadik évezred” pedagógiájában, mert a szaktudományok fejlődésével egyre pontosabb technológiát tudunk a szeretet- Isteni parancsa mellé rendelni, és egyre jobban látjuk mitől függ az eredmény. Így ma már sokunk számára egyértelmű, hogy a fejlett és értelmes személyiség kialakulásához mind a pedagógusok mind a diákok számára, a naponta megélhető szeretetkapcsolatok mellett olyan támogató csoportfolyamatokra van szükség, amelyeket a csoportlélektan és a szervezetfejlesztés szaktudománya tehet hozzá a pedagógiához.

És ezzel meg tud születni „Harmadik évezred” pedagógiája, amely már nem csak papíron létezik, hanem az intézményrendszerek egyre növekvő sokaságában.

Meggyőződésem, hogy a harmadik évezred iskoláiban, a formálódó tudástársadalom legfontosabb műhelyeiben sem tűzhetünk ki más célokat, mint a szeretetkapcsolatokat felépítő, eredményorientált team-munkát. Csak pontosan és körültekintően kell megvalósítani a célokat.

A HKT program ® 1982-ben elindított innovációja erre vállalkozott.

Ötvözi az Újszövetségi szentírás krisztusi szeretet parancsát a ma is legkorszerűbbnek tekintett szociológiai-szociálpszichológiai, fejlődés és csoportlélektani, reformpedagógiai stb. elméletekkel. Olyan iskola- (és közösség)szervezési paradigma, amely sok száz osztályban ma is képes hitelesen megvalósítani a szeretetkapcsolatokra épülő nevelés eszményét. Ezáltal egyszerre képes a nevelés és a hatékony tanulás megvalósítására.

Az eredmények alapján - sok ezer szülő, gyermek, pedagógus, kutató véleménye, és tudományos vizsgálatok - huszonhét év távlatából egyre inkább igazolják a program sikereit.

Egy szülő így ír: „Egy nagyon fontos, ősi felfedezés van ebben a módszerben: a szeretet és a megértés, amelynek megzabolázó ereje van: javít, korrigál, szeretetre méltóvá tesz. A már-már elveszettnek tűnt egyéneket, az elvadult problémás jellemeket is átalakítja, helyre billenti. Van ebben a módszerben – úgy gondolom – egy megkérdőjelezhetetlen, erős hit, amely szeretettel párosulva, hihetetlenül nagy dolgokra képes.”

Ajánlom azoknak a tisztelt törvényhozóknak és vezetőknek a figyelmébe akik virágzó, alkotó közösségekre, gondolkodó, tanuló szervezetekre vágynak, és a szokásosnál többet és jobbat szeretnének kihozni önmagukból, iskoláikból, intézményeikből, és az országból.

Fogadja Ön is szeretettel!

további információk: www.hktprogram.hu

Dr. Benda József
+

Az elmúlt 20 évben sok nevelési-oktatási program készült. Valamennyiben megfogalmaztak nagyon szép, sokak által elfogadható alapelveket.
Az elmúlt 20 évben még a hatalmon levők sem valósították meg a nevelési-oktatási programjaikat, mert hűtlenek lettek saját alapelveikhez is.
Az elmúlt 20 évben a nevelési-oktatási rendszer irányítása lobbi-érdekek, pillanatnyi ötletek alapján történt.

Ha a következő években nem változik ez a gyakorlat, akkor a KDNP nevelési-oktatási programja sem lesz más, mint egy „irodalmi munkásság” része.

Óriási baj lenne, ha ez így történne. A KDNP nevelési-oktatási programja jó, alapelveit apró módosításokkal és kiegészítésekkel célszerű elfogadni. Az elfogadás azonban nem elég, be is kell tartani!

Néhány dolgot szeretnék kiemelni.

A program egységben kezeli az iskolai és a „felnőtt” középfokú szakképzést. Ha ez megvalósul, akkor jelentősen csökken a korrupció lehetősége. A megtakarítás évente több tíz milliárd forint is lehet.

Nagyon fontos a szakmai ellenőrzés és értékelés rendszerének visszaállítása. A magyar oktatásügy hajdani kiváló eredményeit a jól működő ellenőrzés és értékelés is biztosította.

A közoktatásban 1985 óta – közel 25 éve - a nevelési-oktatási rendszerben nem működik külső szakmai ellenőrzés. Szakmai ellenőrzés nélkül csak „selejtet”lehet létrehozni, eluralkodik a káosz.
Az elmúlt 25 évben a pedagógusok nem csekély része a szabadság helyett a szabadosság irányába mozdult el. Ha a KDNP programját valaki meg akarja valósítani, akkor igen nehéz dolga lesz. Elvileg minden pedagógus rendet akar. Minden pedagógus rendet akar a „más portáján”,de őt ne ellenőrizze senki!
Hittérítő, nagyon fontos munkát kell tehát elvégeznie annak, aki sikert akar elérni!

A KDNP nevelési-oktatási programja nem valósulhat meg, ha a társadalom továbbra sem képes megfogalmazni a saját –az oktatással szemben támasztott- követelményeit.

A nevelés-oktatás végső soron a nemzet ERKÖLCSI és GAZDASÁGI fejlődésének az alapja. A program sokat foglalkozik az erkölcsi neveléssel, de hiányzik a gazdasággal való kapcsolat alapelveinek megfogalmazása. E nélkül viszont az egész program bukásra van ítélve.

Ki kell kényszeríteni azt, hogy a jövőben a gazdaság mely fő irányokban kíván elindulni. Tudnunk kell azt, hogy öt-tíz év múlva milyen ágazatok lesznek erősek, melyek sorvadnak el, milyen szakirányú, milyen végzettségű, milyen létszámú munkaerőre lesz szükség az államigazgatásban, az egészségügyben, a szolgáltatásban, az iparban, a mezőgazdaságban, stb.

Ha a gazdaság nem tudja, vagy nem meri megfogalmazni az igényeit, akkor a nevelési-oktatási rendszer a továbbiakban is pazarlóan fog működni. De nem ez a legnagyobb baj!

A baj lényege az, hogy a végzett diákoknak igen nagy hányada potenciális munkanélküliként kezdi meg tanulmányait. Azaz a felvétel pillanatában becsapjuk őket.

És itt jön az alapkérdés:

Megvalósíthat-e jó erkölcsi nevelést egy olyan rendszer, amely a számára legfontosabb szereplőt –a gyermeket- már induláskor becsapja?

A válasz egyértelmű „nem”.

Javasolom tehát egy olyan feltétel megfogalmazását, amely egyértelművé teszi, hogy a nevelési-oktatási program megvalósulása nem csak a szakmai tárca vezetőjének felelőssége!

Babai Zoltán
nyd. igazgató
+
Oktatás-nevelés keresztényszociális követelményei


Keresztényszociális Műhely nevében köszöntök minden jelenlévőt.
Keresztényszociális Műhely november 05.-én a csütörtöki ülésén a keresztényszociális eszmerendszerre épült szolidarizmus szemszögéből megvitatta a KDNP Oktatási Munkacsoportjának „Iskola – erkölcs – tudás” című programját. .

Elismerve és hangsúlyozva a tanulmány értékeit, javasoljuk a szolidaritásra, mint erkölcsi magatartásra nevelést beemelni a prioritások közé. Fontosnak tartjuk a családi, társadalmi életre, valamint a demokratikus a közéletre nevelést. Az ehhez szükséges ismereteket a fejlettebb demokráciákban tanítják. Az etika oktatás felvétele a Nemzeti Alaptantervbe keresztényszociális követelmény
A rendelkezésre álló idő csupán az alábbi három téma megemlítésére ad lehetőséget.
Ezek:
1./ A szolidaritásra nevelés.
2./ Az erkölcsős magatartására nevelés.
3./ A szabadságra nevelés.

1./ Szolidaritás egyszerre érinti az ember személyiségét és társadalmiságát. Ez kölcsönös összetartozást, és kötelezettséget jelent. Például a szolidaritásra nevelt tanulóktól elvárható, hogy közreműködjenek az agresszív diáktársaik által bántalmazottak megvédésében. Tanulóknak, társaikkal szembeni magatartására, a tanároknak, az iskola vezetőségnek különösen oda kell figyelnie. Követendő példaként említjük meg az egyházi iskolák tanulói közösségeinek légkörét.

2./ Az erkölcsi magatartásra nevelés azt jelenti, hogy a tudatos erkölcsi normák automatikusan működő tudatalattivá formálódnak. Ilyen belső indíttatású ember akkor sem károsít meg másokat, beleértve a közvagyont is, ha erre törvényes lehetősége van. Ilyen emberek nevelése alapvető célunk, annak reményében, hogy a jogrendünk, és a politikának összhangban lesz az igazságosság, és az erkölcs transzcendens, Istentől származó rendjével. Ez szabad nemzetként való fennmaradásunknak feltétele.

3./ Keresztényszociális szabadságra nevelés ráirányítja a figyelmet a vasrács nélküli börtönajtókra is.
– Napjainkban becsületesen dolgozó, ártatlan embereket zárnak be a nyomor a hajléktalanság vasrácsok nélküli börtöneibe.
– Másokat a fogyasztói társadalom túlságosan materiális légköre, a drogot követelők mentalitása fogja be és zárja az értéktelenség kalitkájába. Őket a silány hamis délibáb foglalja le nap mint nap. Beszűkült látóhatárukkal észre sem veszik a kalitkájukon kívül fekvő világegyetem, élővilág, az emberi szellem alkotásainak döbbenetes nagyszerűségét.

Szabadságszeretetről és szolidaritásról egyaránt tanúságot tettek azok az 56-os egyetemista tanítványaim, akik kinyitották az igazságtalanul bezárt ártatlan áldozatok börtönajtaját.

A mai fiatalokat pedig neveljük úgy, hogy ne zárják magukat kalitkába, hanem inkább törekedjenek az említett vasrácsnélküli láthatatlan börtönajtók kinyitására. Ha ezt meg tudjuk tenni akkor feldereng a szolidáris társadalmunk hajnala. Reménykedünk a közelgő tavaszban!

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Dr. Nemesszeghy György
KSZM elnök

+
Az oktatáspolitikai tézisek „Nevelés” fejezetében többek közt kiemelt feladatként szerepel az egészségnevelés, úgy is, mint a „Felzárkóztatás”-t segítő egyik program

Az egészségnevelés majdan kidolgozandó részletes programjához lenne néhány, címszavak-ban megfogalmazott javaslatom, mint nyugdíjas klinikai orvosnak és gyakorló nagyszülőnek.

Az iskolai oktatás jelenleg sem szerkezetileg, sem tartalmában nem biztosítja az eredményes egészségnevelést.

Szerkezeti változtatások:
Alapvetően fontos a gyermekek étkezésének és testmozgásának órarendi biztosítása.

– A napi órarendi beosztás az általános iskolák alsó-és felső tagozatában is biztosítson egy órás ebédszünetet 12-13 között.
– A napi 6 órát meghaladó iskolai elfoglaltság esetén délután az egyik óra tánc, vagy testne-velés (sport) legyen.

Tartalmi változtatások:

Az elmúlt évtizedek oktatáspolitikája következményeként a gyermekeket nevelő szülők túl-nyomó többségének nincs alapvető ismerete az egészséges életmód, táplálkozás, betegség megelőzés stb. követelményeiről, a testnevelés, sportolás fontosságáról. A hátrányos helyzetű családok esetében ehhez társul a kifejezetten káros szokások rögződése.

Ezt a súlyos hiányosságot egyidejűleg kell pótolni a gyermek és a felnőtt oktatás területén.

– Az önálló egészségtan tantárgy ismételt bevezetése, mely a hygienes ismeretek mellett az egészséges életmód, táplálkozás, a szenvedély betegségek stb. ismeretein túl háztartási isme-reteket is tartalmazna.
– Természetjáró túrák feltételeinek biztosítása:

Tárgyi feltételek biztosítása:
Az egészségnevelés igen fontos segédeszközei a tanintézetek jelentős hányadában hiányoz-nak.
– Minden iskolának legyen tornaterme.
– Sportpályák, uszodák igénybevételének biztosítása.

Egy komplex egészségnevelési program különösen a hátrányos helyzetű gyermekek felzár-kóztatásának szerintem legfontosabb eleme.
A program kidolgozásába a „Pedagógiai szakszolgálat” szereplői közé meg lehetne hívni az egyetemek, főiskolák egészségnevelési karainak szakembereit.

Dr. Szabó Győző János
ny. o.v. főorvos
+
A szakképzés problémája, és annak megoldása Győrött

Győrött hatalmas ipari potenciál alakult ki, melyet elérvén a gazdasági válság, természetesen válságba sodródott. A rossz privatizáció után helyzetbe került néhány multinacionális cégnek jól jött a válság, így régi dédelgetett vágyát elérhette, bezárhatta üzemét (textilipar, tejipar, étolajipar, élelmiszeripar, izzógyártás), hisz annak idején úgyis csak a piacra volt szüksége, avagy súlyos elbocsátásokba kezdhetett, amelyhez a kormánytól minden támogatást megkapott. Szerencsére a képzett szakmunkásokat nyomtalanul felszívta kezdetben az ipar. Ez is arra utalt, és alátámasztotta félelmünket, hogy kevés a szakképzett munkaerő. Az, hogy Győrött nem alakult ki az országos mértéket elérő munkanélküliség, annak is köszönhető, hogy a hazai válság megjelenésével párhuzamosan elmaradtak a korábban nagy tömegben Szlovákiából hozzánk dolgozni járó magyarok, mivel náluk a keresetek emelkedtek abban az időben. Ezzel egyidejűleg figyeltünk fel arra a jelenségre is, hogy a Nyugat-Dunántúlon a gazdasági fejlődést akadályozza, hogy a hazai kis- és középvállalkozások, valamint az itt letelepedett világcégek nem fognak találni munkatársakat a hiányszakmákban. A győri multinacionális vállalatok már most is általában negyven-ötven kilométeres vonzáskörzetből ingyen buszoztatják naponta a dolgozóikat.

Felmérést végeztünk a 2008-as középiskolai felvételi eljárás során, azt vizsgáltuk, hogyan zajlanak a gimnáziumi osztályokba történő felvételik. Azt tapasztaltuk, hogy a kilencedikes 1793 tanuló közül nyolcvanan magyar irodalomból vagy matematikából 20 százaléknál is gyengébben teljesítettek, vagyis tulajdonképpen megbuktak a megmérettetésen. Csaknem háromszázan voltak olyanok, akik legalább az egyik felvételi tárgyból 30 százalék alatti eredményt értek csak el.

A jelenlegi normatív támogatási rendszer az iskolák vezetőit arra csábítja, hogy minden jelentkezőt felvegyenek, és az olcsóbb érettségit adó képzés irányába tolják el az oktatás szerkezetét. Ami még borzasztóbb, hogy a felsőoktatásban is így működik a támogatási rendszer. Minden vezetőnek az az érdeke, hogy bármi áron „feltöltsék” az intézményt hallgatóval. Így az érettségin éppen csak átbukdácsolt fiatalok fognak találni olyan szakot, ahová fel is veszik, és így „erősödik” a magyar értelmiség. Azt le sem merem írni, melyek a legalacsonyabb felvételi pontszámú szakok.

Ezért a munkaerőpiachoz alkalmazkodó szakképzési reformot dolgozott ki a győri önkormányzat. Először is az oktatási rendszert úgy kell alakítani, hogy alkalmas legyen a legfőbb normák közvetítésére, ezek az erkölcs, a tudás, az igazságosság, a szabadság, a szektorsemlegesség, a hátrányos megkülönböztetések elvetése, valamint érvényesüljön a „mindenkinek megalapozott igényei, valódi képességei és törekvései szerinti” elv.
A szakképzés a közoktatás azon szelete, melyben valamennyi elvnek érvényesülnie kell. Emellett természetesen vissza kell állítani a munka becsületét, az innovatív szemléletet, és biztosítani kell a társadalom munkaerőpiaci igényeinek megfelelő képzést.

A normák közül valamennyit természetesen nem csak a pedagógustól, és a tanulótól kell megkövetelni, hanem a fenntartótól is. Akkor jár el erkölcsösen egy fenntartó, ha például a befolyt iparűzési adóból – esetünkben a hiányszakmák képzésébe forgat vissza pénzt, mert ezzel ellátja a vállalkozásokat korszerű szakismeretekkel rendelkező munkaerővel, és gondoskodik a várható fellendülés idején szükségessé váló nagyszámú szakképzett embernek a munkaerőpiacra juttatásáról. Magyarul nem az önkormányzat válik a fejlődés gátjává. Ezt mi 2008-ban felismertük, és léptünk. Kidolgoztuk az alapelveket, és a szükséges lépéseket.
– Elhatároztuk a felvételi határok emelését olyan mértékben, hogy a Győrben jellemző számok alapján, mintegy 14-15 osztálynyi gimnazistát, átirányítsunk a szakmunka irányába.
– A Győrre jellemző hiányszakmákban a tanulókat a befolyt iparűzési adóból jelentős ösztöndíj-támogatásban részesítjük.
– A központi tervezhetőség miatt a városi TISZ-ket ennek megfelelően alakítsuk ki, a pórul járó iskolákat kárpótoljuk a küldő osztályokkal.
– Egyeztessünk a munkáltatókkal.

A nagy csendben kidolgozott anyagokat először egy fórumon ismertettük a sajtó nyilvánossága előtt, melyre meghívtuk Győr 100 legjelentősebb vállalkozását, a Kereskedelmi és Iparkamarát, az Ipartestületet, valamint az érintett iskolaigazgatókat. A nagy országos sajtónyilvánosságot kapó rendezvényen ismertettük azon téziseinket, melyeket fentebb már ismertettem, és közöltük, hogy ennek érdekében a statisztikai adatok alapján a gimnáziumi osztályba való felvételt a felvételi tárgyak 50%-os teljesítéséhez köti az önkormányzat, a szakközépiskolai felvételt 30%-os határhoz, a havi ösztöndíj összegét a tanulmányi eredmény függvényében max. 16.000 Ft-ban állapítottuk meg a 8-9. felkészítő osztály számára. Meglepetésünkre a vállalkozók osztatlan és hangos elismerését váltotta ki tervezetünk, az iskolaigazgatók természetesen elfogadták. Megfogalmaztunk két kérést is az érintettekhez. Súlyos gondot jelent a gyakorlóhelyek megszervezése valamint, mivel a szülőkben hamis kép él a mai korszerű munkahelyeket illetően, segítsenek a szülői munkahely-látogatások megszervezésében, valamint szervezzenek gyakorlóhelyeket. Az első kérésünkre azonnal választ kaptunk, az AUDI-tól kezdve a kisebb családi vállalkozásokig, mindenki vállalta a részvételt ebben a „marketing”- tevékenységben. Az ipartestület egy héten belül 470 gyakorlóhelyet ajánlott fel.

Úgy indítottuk az idei tanévet, hogy az alapítványi és egyházi iskolákkal is megállapodtunk, így ők is tartják ezeket a felvételi határokat. Az eljárás során semmilyen probléma nem fogalmazódott meg, a szülők is alkalmazkodtak, és elfogadták elveinket. Sokat segített elveink megvalósításában az általános elszegényedés is, ezért sok szülő hálásan fogadta az ösztöndíj lehetőségét, már a szakmai tanulmányok kezdetén. 2009. szeptemberében 14 gimnáziumi osztállyal kevesebb indult Győrben, a szakképzésben pedig 11 osztállyal több. Az idei eredmények statisztikáit figyelve már módosította is közgyűlésünk a határokat. Mivel néhány fő esett a határértékek közvetlen közelébe, a gimnáziumi belépőt jövőre 55%-hoz kötjük. Mivel jogszabályváltozás megengedi az előrehozott szakképzést, közgyűlési határozattal az így számított 9-10. osztály számára is természetesen érvényesítjük az ösztöndíjat, ezt előrehozva és 24.000ft max. összeggel.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a szakmunkásképzés megoldása állami feladat lenne, amit ettől a kormánytól nem várhatunk el, ezért átmeneti jelleggel kényszerültünk ezen intézkedések megtételére, így biztosítva közvetlen környezetünkben a recesszió esetén elvárható humánpolitikai fejlesztést. Számításaink szerint a jelenlegi költségvetés-tervezet hatályba lépése esetén Győr városa mintegy 1 milliárd forint közoktatási támogatástól esik el, de a kényszerintézkedéseink ezt a területet biztosan nem fogják érinteni. Ezt a költségvetést egyébként már nem lehet különböző változtatásokkal javítani. Koncepcionális, értékítéleti, erkölcsi, ha tetszik világnézeti problémák miatt ezt el kellene felejteni, és újat készíteni. Készüljünk egy Magyar Bálint – Hiller István utáni korszakra.

Dr. Ottófi Rudolf,
Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere (KDNP)
+

Tisztelt Konferencia! Kedves Kollégák!

Egy olyan település polgármestereként kértem szót, ahol egy, a megyei önkormányzat fenntartásában lévő, közel 300 tanulásban és értelmileg akadályozott gyermek nevelését-oktatását biztosító intézmény működik és folytat most már esztendők óta élet-halál harcot a fennmaradásért.
Településvezetőként nyilván aggaszt a falu legnagyobb foglalkoztatójaként ott működő mintegy 200 ember munkahelye, de gyógypedagógusként még nagyobb elkeseredéssel tölt el az intézményben gondozott gyerekek, fiatalok sorsa, jövője.

Mert a szociálliberális kormányzás tudatos oktatásromboló politikája a gyógypedagógiai oktatást sem kímélte. Miért is tette volna, hiszen az értelmi fogyatékkal élőknek van talán a leggyengébb érdekérvényesítő képessége…
Így aztán fittyet hányva a pedagógusok, gyógypedagógusok, a szülők és egyáltalán a józan ész követelményeire, erőltetetten és erőszakosan, minden szempont közül csak az általuk fontosnak tartott egyet szem előtt tartva, „egység”-ként kezdtek el tekinteni minden gyermekre - vagyis egy „káposztafej” egy költségvetési normatíva egység - és vonattak össze az önkormányzatokkal iskolákat.

Joggal tehetjük tehát fel a kérdést: valóban ártalmas-e a speciális iskolák fenntartása és az integráció tényleg jobban szolgálja az eltérő nevelési igényű gyerekek fejlődését és társadalmi beilleszkedését?

Kétségtelen tény, hogy bizonyos fogyatékkal élők esetében kifejezetten hasznos, ha a gyerekek ép kortársaikkal együtt járnak iskolába, hiszen ezzel az elfogadottságuk is sokkal könnyebben elérhető, nem tekintik valamiféle sajnálatra méltó csodabogárnak őket. Természetesen a hatékony oktató-nevelő munka feltétele a fogyatékkal élő gyerekek számára adekvát taneszközök rendelkezésre állása és megfelelő felkészültségű pedagógus megléte, ellenkező esetben kudarc éri az egész gyerek-csoportot és a pedagógust is, amely további súlyos konfliktusokat eredményez. Ebben az esetben csak a gazdasági érdek érvényesül: az osztály utolsó padjába beültetett eltérő képességű gyermek iskolai oktatása valóban kevesebbe kerül.

De lehet-e ez a cél? Azt gondolom, egyáltalán nem.

Mint egy évtizedet gyógypedagógiai intézményben eltöltött pedagógust talán elfogultnak is tarthatnak, de akkor is azt mondom: igenis szükség van olyan speciális óvodákra és iskolákra, ahol azokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akik valamilyen ok miatt nem integrálhatók. Még akkor is, ha ezek az intézmények bizony tényleg sokba kerülnek. De csak és kizárólag ezekben az intézményekben, ha úgy tetszik „fészkekben” tudjuk a „törött szárnyú kismadárkákat” úgy megerősíteni, hogy a lehető legjobban tudjanak boldogulni az életben, ha felnőnek.

De még tovább megyek: arra is égető szükség van, hogy a legelesettebbeket, akiknek a szárnyaik a legnagyobb odafigyelés, a leggondosabb törődés ellenére sem lehet alkalmassá tenni az önálló repülésre, életük végéig gondozni, gyámolítani, segíteni kell. Mert az értelmi fogyatékosság nem szűnik meg egy szempillantás alatt a felnőtté válással. Az épek társadalmának a felelőssége, hogy miképpen bánik a fogyatékkal élőkkel. Csak akkor lehet ép egy társadalom, ha biztosítja a legelesettebbek számára elérhető legjobb életminőséget.

Ezt pedig nekik is az iskolában kell megalapoznunk. Akiknél ez lehetséges, az épekkel integráltan. Akiknél pedig valamilyen ok miatt nem, ott külön, az erre szakosodott intézményekben. A lényeg, hogy ne gazdasági kényszer, hanem pedagógiai indokok alapján szülessen meg a döntés.

És akkor a rövid hozzászólásom címében feltett kérdésre a válasz így hangzik: Integráltan de ha kell, külön, mert elsősorban nem a pénz hanem a gyerek számít!
Oktatási rendszerünk egy szűkösebb, de nem kevésbé fontos szeletéről, a gyógypedagógiai nevelésről és oktatásról, intézményhálozatáról, a jól és rosszul értelmezett integrációról, inklúzióról, kontra szegregációról szeretnék néhány gondolatot elmondani, természetesen az idő rövidsége miatt a teljesség igénye nélkül.

Mindenek előtt általánosságban szeretném leszögezni, hogy a magyar gyógypedagógia, a gyógypedagógus képzés, illetve a gyógypedagógiai intézményrendszer nemzetközi összehasonlításban is bőven megállja a helyét (erkölcsi, anyagi megbecsülését kivéve). Komoly szakmai tradíciókon, komoly szakmai tudás halmozódott fel, amelyet továbbra is a ránk bízott sérült vagy, ha úgy tetszik sajátos nevelési igényű gyermekeink nevelésére-oktatására kell fordítani. Komoly specializált intézményhálózat adja színtereit ennek az ellátásnak. Ennek az intézményhálózatnak a további léte alapvető fontosságú, sőt továbbfejlesztésre váró feladat. Egyre újabb kórképekkel, egyre súlyosabb gyermekekkel kell foglalkoznunk, egyre differenciáltabb oktatásszervezési formákban és egyre gyakrabban van szükség az egyéni fejlesztési terveken alapuló egyéni fejlesztésekre. Minél erősebbek és összetettebbek a gyermek fejlődési nehézségei (sérülései), annál inkább kell egyénileg tervezett fejlődési segítséget adni. Hála Istennek, az elkallódó, fejlesztésre szoruló gyermekek száma elenyésző, de az már egyáltalán nem biztos, hogy minden rászoruló gyermek a legoptimálisabb fejlesztést a legoptimálisabb helyen kapja meg. Ennek okait jelen felszólalás keretei miatt nincs lehetőségem feltárni. A tradicionálisan kialakult intézményhálózat egyik fontos eleme az értelmileg akadályozott (régi nevén középsúlyos értelmi fogyatékosok)gyermekek és fiatalok megyei, benntlakásos intézményei, ahol ennek a populációnak az ellátása professzionális szinten kialakult, ezekben az intézményekben megfelelő magas szintű fejlesztés mellett jól érzik magukat a gyermekek és nem utolsósorban a szülők túlnyomó többsége is elégedett az itt folyó munkával (ezt saját intézményemben elvégzett szülői elégedettségi vizsgálatok is alátámasztják).

Aggasztó folyamatnak lehetünk manapság szemtanúi, amennyiben ezeket a speciális, szegregált oktatásszervezési formában működő intézményeket összevonják, adott esetben merőben más profilú intézménnyel, a gazdaságosság vagy éppen a rosszul értelmezett integráció jegyében. A tendenciát mutatja, hogy a egy-két éve beindult folyamat kétes eredményeképpen az országosan 25 körüli ilyen intézményből 10 már megszűnt önálló intézményként működni. Ha a Klébersberg Kúnó-i gondolat jegyében fontos az iskola település-és nemzetmegtartó erejének figyelembevétele a többségi iskoláztatás területén, akkor ugyanilyen alapon, de az általános humanista, konzervatív és keresztény értékrend alapján is ugyanilyen fontos a sérültek gyógypedagógiai intézményhálózatának fenntartása és fejlesztése még akkor is, ha ez első látásra nem tűnik olcsónak, bár az sem biztos, hogy drágább. Az is egyfajta erkölcsi megközelítés, hogy a sajátos nevelési igényű, jelesül most az értelmileg akadályozott gyermekek szakszerű ellátása lehet-e pusztán gazdasági - azt már csak félve mondom - politikai döntés kérdése, természetesen nem.
Az értelmileg akadályozott gyermekek és fiatalok számára – a mai ismereteink és gyakorlatunk szerint, a legmagasabb minőségi szintű, leghatékonyabb tanítást-tanulást az értelmileg akadályozottak külön iskolája adja, tehát az ő szegregált iskoláztatásuk igénye nem valami idejétmúlt ,avitt forma, hanem éppen az ő érdeküket szolgálja. Fenti gondolat más fogyatékossági típusra is érvényes lehet.
….és most néhány gondolatot az együtt-vagy különnevelésről:

Szeretném egyértelművé tenni, hogy nem vagyok alapvetően integráció ellenes, még az oktatási integrációt tekintve sem, sőt az inklúzív, befogadó nevelés pártján állok megfelelő átgondoltsággal és feltételrendszerrel. Sajnos a probléma gyakran oktatáspolitikai, sőt politikai kérdéssé vált és válik, miközben szigorúan a gyermekek érdekeit szem előtt tartó szakmai kérdésként kellene kezelni. Az átpolitizált integráció káros következménye az a sok szakmai zsákutca, amelyben elvész az érintett gyermek, amelynek következményeit egyre nehezebb lesz helyre hozni. A rosszul értelmezett integráció és az oktatási szegregációtól való alaptalan, hamis érvekre épített félelem okán családok mindennapjai válnak frusztrálttá és lehetetlenné, így nemcsak a gyermek a sérült, hanem a család minden tagja azzá válik.

A hazai integrációt úgy kezdtük el erőteljesen szorgalmazni, hogy csak az oktatásra koncentráltunk, ugyanakkor a tanulásában és szocializációjában sérült személyiség teljes, egy életen át tartó beillesztésével kellene komplexen foglalkoznunk. Erre a többségi társadalom nincs felkészítve és felkészülve. Nemcsak integrálni kell, hanem befogadó, inklúzív társadalommá kell formálni az emberek közösségeit. A szakemberek képzését is érdemes lenne átgondolni mégpedig mindkét oldalról. Egyrészt a sikeres integrált oktatáshoz sokkal több gyógypedagógusra volna szükség, hiszen nagyon sok olyan osztály működik, ahol a szakszerű oktatáshoz nem vagy hiányosan áll rendelkezésre a szakértelem. A gyógypedagógusok képzésében sokáig nem szerepelt az a módszertani kultúra, amely az ép gyerekeknek is megfelelt volna, bár az utóbbi időben erre is látunk törekvéseket. Másrészt a többségi iskolákban dolgozó pedagógusok sem kapnak kielégítő vagy csak nagyon szerény képzést a sérült tanulók számára. Valószínűleg még sokáig megfér egymás mellett a két rendszer, sok szülő szívesen iratja gyermekét integrált iskolába, mert ezt tekinti gyermeke számára előnyösebbnek, ugyanakkor a már említett értelmileg akadályozott és súlyosan-halmozottan sérült gyermekek ellátását, fejlesztését elsősorban a szegregáltan működő gyógypedagógiai intézmény tudja eredményesen biztosítani, de ez nem akadálya, sőt feltétele ezen sérült személyek eredményes társadalmi integrációjának

Higgyék el, ez utóbbi mondat nem tartalmaz semmilyen ellentmondást.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Borsfai László
iskolaigazgató
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény
9023 Győr, Bárczi Gusztáv u. 2.
Telefon: 96/419-550, 419-022
E-mail: laszlo.borsfai@barczi-gyor.sulinet.hu
+
Hol a zeneoktatás helye a mai iskolarendszerben?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy előadóművészként, zenekar vezetőként van rálátásom a hivatásos zenei életre, de a Szent István Király zeneművészeti szakközépiskola és zeneiskola vezetőjeként a mai zeneoktatás helyzetét, gondjait is jól ismerem.
Most mégsem a hivatásos zenekarok valós problémáiról, vagy a zenész-szakképzés buktatóiról, és a zeneiskolák levegőben lógó ellehetetlenítéséről szeretnék szólni.

Véleményem szerint a bajok gyökere – az előadó-művészeté is! – a zeneoktatás siralmas közoktatásbeli helyzete, illetve, ma már azt is mondhatjuk, annak teljes hiánya, a zeneoktatás szerepének félreértelmezése.

Nemzedékek nőnek fel valódi ének-zenetanítás nélkül, a felnövő generáció nagy tömegei a komolyzenét élet idegennek tartják, egyszerűen nem tudnak különbséget tenni jó és rossz zene között. Nem ismerik az éneklés örömét, hovatovább – ezt jól látjuk a szakközépiskolai felvételiken! – egyetlen népdalt sem tudnak elénekelni. Hol vagyunk már attól, hogy egy magára adó, rangos gimnázium 100-150 fős kórussal állt ki az iskolai ünnepségeken! Hol vannak kitűnő, nagyszámú ének-zenetagozatos iskoláink, ahol a gyerekek egyéb tárgyakból nyújtott teljesítménye messze túlszárnyalta a nem tagozatos osztályokét? (Hála Istennek, mutatóba van még belőlük egy-kettő)

Úgy tűnik, ez volt a szándék: az ének-zeneórák számának csökkentése, a kórusvezető karnagyok óradíjának megszüntetése, az alsó- és felső tagozatra ráerőltetett, a művészetoktatást háttérbe szorító képzési struktúra megtette a magáét. Nem azt adjuk és nem akkor, amire a gyereknek az adott életkorban szüksége van: kisiskolásként énekeket, játékos ismereteket, népi játékok, népszokások, könnyű kórusművek sokaságát. Kamaszként igényes, elgondolkodtató zeneművekkel való ismerkedést, komoly zeneirodalmi tudást, kottaolvasási készséget, kórusban a zeneirodalom jelentős alkotásaival való élő kapcsolatot. A tanár és a diák közös együttgondolkodásával kellene rávezetni őket a mesterművek üzenetére, életünkkel való kapcsolatára. Olcsó kifogás, hogy a mestermű így is, úgy is hat: a giccses, az értéktelen is hat, konkrétumokra épülő tudás híján nem kétséges, milyen irányba fog a fiatal ízlése fejlődni!

Nincs kultúra, nincs rá igény, de közösség sincs, melyet a kórusok nyújtani tudtak: az összetartozás, az egymásra figyelés, a közös készület életre szóló élményét. Sajnos, sokan már nem tudják meg, mit jelent benne lenni egy produkcióban, mit jelent, hogy egy zenemű megragadja az embert és fölemeli egy hétköznapokon túli valóságba.
Egy új pedagógiai koncepcióban a közösségeket építő művészeti csoportoknak – legyen az kórus, színjátszókör, tánccsoport – feltétlen elsőbbséget és kormányzati támogatást kellene élvezni.

E közösségek sajátos, nehezen behatárolható igényeket támasztanak: fenntartásuk jelentős költség. A kotta, a hangszer vagy a színjátszáshoz szükséges díszletek biztosítása egy-egy iskolának önerőből ma már bizonyára lehetetlen. Nem is szólva az együttesek hazai és külföldi utaztatásáról, mely a közösségi munka egyik fő éltető ereje, különösen a kamasz- és ifjúkorban.

A vezető személyisége döntő lehet 100 – 150 embert megmozgatni, egy irányba terelni kivételes szakmai és szervezési tudást, szinte karizmatikus egyéniséget feltételez.

Mégis, a közös produkció hatása sokszorosan megtérül: elég ha csak azt említjük, hogy egy ilyen közösségben érlelődő fiatal a legritkább esetben válik drogfüggővé. Úgyis mondhatnám: a drog-megelőzés leghatékonyabb – és még mindig legolcsóbb – eszközi a művészeti csoportok sikeres működése.

Jó lenne, ha – akár létszámhatárokhoz kötve, akár minősítés útján – művészeti csoportjaink támogatást élveznének, illetve az iskolákat is lehetne ösztönözni, hogy adjanak kellő teret és lehetőséget e közösségek működésének.

A közelmúltban beindított bolognai rendszerű egyetemi képzés pedig, a jelenlegi állapot szerint végleg megpecsételte a zenetanárképzés sorsát. az akkreditációs bizottság 2009-es jelentése szerint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi képzési struktúrájának legnagyobb hibája éppen az, hogy nem a zenekari képzést, hanem a szólista képzést tekinti elsődlegesnek, tehát élet idegen, másrészt a zenetanár képzés lett a változások fő vesztese.
Most már se óraszám, se pedagógiai szándék, se tanár.

Ha nincs zeneoktatás, művészetoktatás, nincs kultúra. Ha nincs kultúra, veszélyben az erkölcs, mivel a kultúra hordozza és közvetíti azt a legkézenfoghatóbb módon. Ha nincs erkölcs és nincs kultúra, nincs nemzeti érzés sem, mert az összetartozásunkat a kultúrában tudjuk a legközvetlenebbül kifejezni.

Tisztelt Konferencia!

Előadóművészként és zenepedagógusként a közoktatás gyökeres, a művészet valódi erejét megmutató a magyar és európai kultúra értékeit az oktatás középpontjába állító változásáért kiáltok. Nem lehet úgy oktatni, hogy közben nem nevelünk is, ha nem a teljes személyt szólítjuk meg a művészet eszközeivel is.
Az a válság, ami az általános és középiskolákban ma van, a magyar zenész-utánpótlásra is kihat, hatását máris érezzük.
Ma már mítosznak tűnik, hogy Magyarország zenei nagyhatalom, sietve hozzáteszem: volt. Pedig a tehetséges magyar fiatal nem lett kevesebb, csak nem kapott alkalmat tehetségének kibontására.

Záborszky Kálmán
karnagy, igazgató
+

A hozzászólás témája:
Integráció (?) esélyegyenlőség (?) – gondolatok a fogyatékosok társadalmi szintű integrációs lehetőségeiről, valamint a kollégiumi nevelés esélynövelő hatásáról.

Hazánkban a gyógypedagógiai intézményrendszer a fogyatékosság valamennyi válfaját illetően az ezredfordulóra kiépítettnek, működőképesnek mutatkozott. Mindez a magyar- és az egyetemes gyógypedagógia tudomány több mint 100 éves fejlődésének eredménye. Ez a ma is működőképes struktúra Magyarországon szegregáló. Eredményeit tekintve így került a világ élvonalába.
Az Eu-s csatlakozást követően az oktatási tárcát kisajátító liberális irányítás a nem létező Eu-s elvárásokra való hivatkozásokkal, megdöbbentő agresszivitással esett neki a szegregált gyógypedagógiai intézményhálózatnak. A szülők igényének felmérése nélkül, a tanulók érdekeit semmibe véve erőszakos, előkészítetlen, feltételrendszer nélküli integrációba kezdtek. Eszközként a TKVSZ és RB-ok megfélemlítését, kreált kártérítési pereket és manipulált állami normatívákat (ugyanaz az SNI-s tanuló szegregált intézményben alacsonyabb normatívára jogosult, mint integráltan nevelkedve általános iskolában, s még szomorúbb az összehasonlítás, ha a kistérségi normatívával tesszük ezt) is alkalmaztak.

Magyar Bálinték teljesen félreértelmezve a tényleges társadalmi igényt és hasznosságot; a fiatal felnőtt korra elérhető társadalmi színtű integráció helyett az óvodai-iskolai integrációt tűzték ki célul. Most már látjuk, hogy gyakorlatilag személyi és tárgyi feltételek valóságos megteremtése nélkül, egyszerű jogi eszközökkel végrehajtva.

Az integrációnak ma helye és ideje van. Az integráció sikerének, működőképes feltételeinek megteremtése esetén (adeqvát osztály (csoport) létszámok, képzett szakszemélyzet, asszisztencia, szülői támogatás, megfelelő tananyag és óraszám, rendezett mentálhygiénes környezet, szocializációs-, anyagi-, tárgyi feltételek).

A fenti kondíciók hiányában –mint azt naponta láthatjuk- a „hideg integráció” kudarchalmaz. Rövidtávon gyermeket (mindkét csoportot), pedagógust, hosszabb távon társadalmat nyomorító.

A magyar gyógypedagógusok döntő többségének e témát érintő véleménye folyamatosan ez volt: „együtt nevelni, de külön oktatni”. Mindig az adott gyermek (és családja) szükségleteit figyelembe véve, prognosztizáló igényességgel, és soha ne irreverzibilis módon döntsünk-dönthessünk a sajátos nevelési igényű gyermekek beiskolázásáról.

Amennyiben az integráció a gyermek személyiségéből és körülményeiből fakadóan a siker reményével kecsegtet, hozzunk létre működőképes osztály (csoport) létszámokat, s biztosítsunk sérülésspecifikus gyógypedagógus ellátás mellett gyógypedagógiai asszisztenst.
J
avaslom továbbá, hogy a gyógypedagógia területére tartozó gyermekek osztály (csoport) bontásához használt 2-es, illetve 3-as szorzójú minősítés analógiájára, a HHH-s tanulók 1,6-os szorzóval kerüljenek számításba. Ilyen módon a 30-as „osztály létszám” jóval kevesebb tanulóval is elérhető. Így fajlagosan több idő áll rendelkezésünkre 1-1 diák fejlesztésére.
Pl.:
1 fő autisztikus (x3) = 3 létszám
3 fő tanulásban ak. (x2) = 6 létszám
1 fő hyperkinetikus (x2) = 2 létszám
3 fő HHH (x1,6) = 4,8 létszám
4 fő HH (x1,3) = 5,2 létszám
9 fő normál (x1) = 9 létszám
21 fő 30 létszám
Amennyiben a tényleges osztálylétszám felét eléri, vagy meghaladja a problémás tanulók száma (mint a fent vázolt példában is), úgy legyen kötelező a tanítási órákon pedagógiai-, vagy gyógypedagógiai asszisztens alkalmazása.

Az alkotmányban rögzített szülői- , és gyermeki (tanulói) jogok, valamint a valódi esélyegyenlőség végett, a szülőnek legyen joga a szegregációt is választani, s a gyermek pedig korlátozás nélkül kaphassa meg az állapotának megfelelő, képességei kibontakoztatásának legmagasabb szintű feltételeit.

Zárásként egy gondolat a cigány integráció probléma köréből: Mint tudjuk falvaink egy részében a spontán népességváltozás következtében jönnek létre ún. tiszta cigány iskolák, míg városokban a szülői akarat szegregál. Ez ellen nem-, vagy csak alig lehet védekezni.
Ugyanakkor sok évszázados hagyománya van Magyarországon a kollégiumi nevelésnek-oktatásnak. S ez minden időben eredményes volt. Gondoljunk csak nagyhírű egyházi kollégiumainkra: Sárospatak, Debrecen, Nagyenyed (hogy csak a reformátusokból merítsek példát).

A két világháború között is kollégiumokban nevelkedtek a tehetséges, de szegény gyermekek, s még a szocializmus kezdetén is a „fényes szelek” nemzedéke kollégiumokban (népi kollégiumokban) szocializálódott.

Ma is működik hazánkban rászorultsági alapon (szinte teljes egészében cigány gyermekekkel feltöltve) óvoda, általános iskola és szakiskola nagyon sikeresen. Évtizede figyelem eredményeiket, bámulatosak. Ma már az ott nevelkedett generáció kéri-könyörgi be saját gyermekeit. Az ott tanulók hétvégeken otthonukban már saját környezetüket szocializálják. Ebben a kollégiumban 4 dunántúli megyéből szállítja az iskolabusz pénteken, vasárnap a tanulókat. Itt az északi régióban legalább megyénként szükség lenne 1-1 hasonló megoldásra.

Minderről bővebb információk az alábbi elérhetőségen: illyes@starjan.hu

Murányi Sándor
intézményvezető
„Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola,
Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat,
3100 Salgótarján, Acélgyári út 3/a.”
+
Névjegy
Dr Hoffmann Rózsa

Emberi Erőforrás Minisztérium (EMMI) köznevelésért felelős államtitkár 2013. február 28-tól

Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára 2010. június 2-től

a FIDESZ - KDNP országgyűlési képviselője 2006-tól,

a Fidesz Kulturális Tagozatának országos elnöke.

Férjezett, két gyermeke és két unokája van.
Bakonyszentlászlóban lakik.

tovább Hoffmann Rózsa életrajzához »

H K S C P S V
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
apf
jovonk itt a tetaz iskolaban kell kezdeni